Boldog új évet!

A szomszédságban szervezett szilveszteri minipartiról, amire mi is meghívást kaptunk, mint mindig, most én is én távoztam a legkorábban. És akkor éjjel három óra körül feltétlenül meg kellett még vennem és kinyomtatnom az Auld Lang Syne zongorakottáját, hogy aztán kora hajnalig gyakoroljam. Azt hiszem, ez nagyjából mindent elmond rólam.

Előtte, az év utolsó napján egy hosszú túrára is elmentünk a csontig hatoló hidegben. Karácsony és szilveszter között szeretem bejárni a környező helyeket. Szinte minden nap megtettem egy-egy körülbelül tíz kilométeres túrát. Kicsit már hagyománnyá lett.

Újévi fogadalmakat nem tettem. 

Boldoggá tesz, ha a már meglévő igyekvéseket folytathatom.

Különben is, ez nem a nagy újrakezdések időszaka.

Szó szerint a tél kellős közepén vagyunk még.

Akárcsak a természet többi részének, az emberi testnek és szívnek is talán inkább pihenésre, csendre van most szüksége. 

A fagyos talaj mélyén láthatatlanul, de erősödnek a már meglévő gyökerek.

 

Az év első napján egy zokni kötésén kívűl semmit sem csináltam. Csak ültem csendben. A kötőtűk halkan egymáshoz ütődtek néha. És engedtem szabadon kószálni a gondolatokat. Még zenét sem hallgattam. 

 

Nem maradunk le semmiről. 

A tavasz eddig még mindig megérkezett. Kirobbanó energiával fog majd érkezni idén is, s újra virágozni fogunk mi is, ezt megígérhetem. 

De most még tél van. 

Nyugodtan pihenhetünk még egy kicsit, igen.