Sejhaj,

  tévedtem, nem a mai volt az utolsó zongoraóra, még lesz egy, de most már tényleg csak egy. Én meg főzöm most buzgón a kávét, mert tudom, ezzel tudom lekenyerezni az apósomat, mert leküldtem a pincébe, hogy megnézze, tényleg ott van-e az az állat, ami szerintem nagyonis ott van. Nem is merem kimondani a nevét. Közben meg készülök lelkileg a délutáni németórára, mert rájöttem, hogy egészen megkedveltem a tanárt, és szerintem én is szimpatikus vagyok neki, ezt azért lehet érezni, de néha olyan reménytelenül néz rám, átlátva a becsapási próbálkozásaimon, amikor úgy teszek mintha tudnám a szabályokat, közben meg nem is.