Ha néha

visszaolvasom, miket írok ide összevissza, háááát, nem is tudom mit mondjak. Nem tudnám jellemezni két szóval. Én elég sok blogba beleolvasok, nagyon jó blogokba. Mindegyik más. Van olyan, amiből nagyon sokat lehet tanulni, mert az írója az naaagyon okos, mindenféle olyan témáknak utánajár, ami nekem amúgy eszembe se jutna. Aztán van olyan, akinek a bejegyzéseit mindig átlengi valami kis finom úri humor, olyan kicsit Wilde-os. Igen, Wilde-os, ez most jutott eszembe, dejó! Van, aki a családjáról ír napi beszámolót, van aki nagyon szépen ír, de nem valami konkrétan, hogy aztán egyen a kíváncsiság, hogy mit is akart mondani. Van, aki az Istennel való kacsolatáról ír főleg, mert Őt valószínüleg annyira ez tölti be. Őszintén szólva, mostanában úgy érzem, nagyon üres vagyok. Amit írok, az mind igaz, végül is az életemet nagyjából ezek az apróságok töltik ki, de amiről mondjuk a legtöbbet gondolkozok, azt persze nem írom le. De nem is kell, mert itt nem arra vállalkoztam, hogy kiteregetek mindent. Na, csak azért mondom, mert eszembe jutott, hogy ki a csudát érdekel az, hogy például most sem tudom pontosan, hány óra, pedig nem ártana...