Nos, úgy néz ki,

hogy tényleg van itt egy barátnőm. Ő az, akiről már meséltem (öt lánya van, kettő Down-szindrómás...) Mert mondjuk, van olyan, hogy az ember idegen egy adott helyen, plusz a nyelvet is csak hellyel-közzel beszéli - és azért vannak kedves emberek, akik meghívják egyszer, de aztán másodjára már nem. Ez teljesen érthető, a nyelvi akadályok nem lebecsülendőek. De Juttával már elég rendszeresen látogatjuk egymást, egyszer én őt, aztán ő engem - és van türelme kivárni, míg kinyögök egy mondatot, és szerencsére beszédes, mert én magyarul sem vagyok túlságosan az...szóval jó. Jól érzem magam vele, és érzem azt, hogy nem csak udvariasságból keresi a társaságomat, és ez annyira melengeti a szívemet. Amúgy vannak közös tulajdonságaink is, mert mindketten kétbalkezesek vagyunk, már ami a varrást illeti - de most elhatároztuk, hogy együtt el fogunk végezni egy varrótanfolyamot. S akkor majd felavathatok egy új címkét is, azt hogy: mártavarrnifog. Szuper.