Amúgy

ma volt a harminckettedik...szóval még csak harminckettő vagyok, hát nem csodálatos? :) Sok szép kis ajándékot kaptam a gyerekektől és azon kívűl is, de a gyerekekéit holnap napvilágnál egyenként lefényképezem, mert érdemes.
Egyébként volt ma egy emlékezetes átvitt értelembeli arcraesésem is ( most valami másnak a szinonímáját használtam :). Ugyanis Anna tanítónénije "behívatott" egy kis elbeszélgetésre, amitől nekem már több napja görcsbe rándult a gyomrom, ha csak rágondoltam, hála a jól belém vésődött beidegződéseknek. Elvégre mi mást jelenthet ez, mint valami rosszat, hiszen két hete volt szülői, akkor még nem volt szó semmiféle behivatásról. S különben is, régebben állandóan nyűstölt, hogy a kicsike túl visszahúzódó, nem beszél semmit,satöbbi. Ma viszont elszégyelltem magam az előítéletem miatt, mert szó sem volt semmiféle panaszról. Épp ellenkezőleg, nagyon is meg lett dicsérve Anna, az igyekezete, az intelligenciája és minden más miatt...így történt, hogy aztán ma délután is vissza szeretett volna még menni a suliba, annyira szárnyakat kapott a pozitív visszajelzéstől, de hát várnia kell holnap reggelig. Igaz, hogy eltelt egy év, mióta itt vagyunk és az is igaz, hogy még egyik gyerek sem beszéli a nyelvet, de ezt senki sem látja óriási problémának...csak én néha. Szóval tanulságos volt a mai napom, és azért is örülök, hogy ilyen fiatal vagyok :), mert azt mondják ilyenkor könnyebben tanul az ember...például rossz emlékek, beidegződések elfelejtését is többek között.