Szeretem a hétfőket.

Mert ilyenkor - főleg ha nem lettem azon nyomban depressziós a szürkeségtől meg a hideg esőtől - virágot is veszek magamnak bevásárláskor. Idén először, ráadásul pont fehér tulipánt. Mától kezdve hivatalosan is elkezdtem várni a tavaszt.
Azért is szeretem a hétfőket, mert miután sikerül végre rendet rakni a konyhában - hétvégén állandóan olyan elképesztő összevisszaság lesz - akkor jó elnézegetni az Enikő által szombaton telerajzolt hűtőszekrényt. És olyan ötletem támadt, hogy én meg a tányértartó szekrényre fogok verseket ragasztani s addig ott maradnak, míg meg nem tanulom őket. Jó kis konyha ez.
A hétfők amúgy, attól tartok, egy merő rohanások (meg kirohanások). De legalább büszke lehetek magamra, ha újfent sikerül időben mindenkit mindenhova elvinni és el is hozni. Ezért is szeretem azt a szusszanásnyi időt Weimarban, a zeneiskola kissé lepukkant társalgójában, míg Sárára várunk, még akkor is, ha pontosan tudom, már megint ki fognak könyörögni maguknak valamit a csokiautomatából.

Én nagyon szeretem a lepukkant társalgókat. Szeretem azt a tényt, hogy egyszerre olvasom A Pickwick Klubot Dickenstől, Hellertől A 22-es csapdáját, Csiha Kálmántól a Fény a rácsokont és az Atemschaukelt Herta Müllertől - nem mintha egyikkel is haladnék valamire. Szeretem, hogy ma ingyen kávét kaptam a pékárusnál. S hogy a gyerekeim igazán jószívűek.

S még azt is szeretem, hogy sok kis szépséges, személyes pici blogvilág van, s hogy én is itt vagyok és semmilyen különösebb oknál fogva, de mindezt leírom, és akkor most megyek és főzök magamnak egy rooibos teát, mert az a kedvencem.