"az október

aranygyűrű az esztendő kezén" írja valahol Szép Ernő. Akkor hát holnaptól. Szabad péntek, szabad szombat, szabad szomorkodni. A világom merő poézis. Tele értelmetlen és nélkülözhetetlen dolgokkal, amilyen értelmetlenek és nélkülözhetetlenek a szépség, a zene, a erkélyajtóban való vacogós ücsörgés, a homályos képeink, a szappanbuborékaink, a sárkányaink, a melegben halódó, hidegben viruló muskátlijaink. Hordom, kevesebb méltósággal mint szeretném, a táskákat a szemem alatt, reggelenként a hátamon a buszmegállóig, ez utóbbiakat mondjuk szeretem.
Olvastam egy mondatot, mindegy milyen szövegkörnyezetben, azóta mondom hol Istennek, hol magamnak: Köszönöm, hogy nem hagysz el.
Boldog októbert!