Szerettem ezeket az

írással töltött reggeleket, melyek a képeslapjaim megtalálása és egy régebbi homályos tervem miatt alakultak így, ahogy. A terv így utólag is annyira homályos, hogy magam sem tudom már, mit akartam. De azt hiszem, mindenképpen van némi köze a postaládákhoz, a nyárhoz és a barátsághoz.

Szeretem az estéket is, azzal együtt, hogy minden nap végén ugyanazt a bekezdést próbálom végigolvasni, de a fáradtságtól mindig elalszom, még mielőtt a végére érnék.

Ami a kettő között van, az pedig a szokásos Kőműves Kelemenné története, ahol többnyire magam vagyok Kőműves Kelemen is, mert valahol biztosan számon tartják, mennyit épülnek és rombolódnak életünk különféle látható és láthatatlan építményei, de az biztos, ha nem tesszük bele a szívünket-lelkünket, nem is érdemes nekifogni. Mondom én kissé beképzelten, aztán csinálom, ahogy tudom.