bánatomban is szeretek felkapaszkodni a hátsó udvar és a templom között elterülő domb tetejére.
Korán sötétedik, ilyenkor lámpást gyújtok, úgy megyek, kicsit félősen, mégis a tőlem telhető legnagyobb bátorsággal, csak hogy közelebb legyek
az Éghez,
a Földhöz,
önmagamhoz.
Kellenek az ilyen helyek!
ReplyDeleteSzámomra egy kicsi, de annál sűrűbb fenyőerdő széle volt valaha, ahol megvalósult az, amiről írtál.
Más!
Az első képen mik azok a kis bolyhos micsodák? Kitűzőkre tippelek, de lehet, hogy nem azok.:-)
Mint mindig, meses kepek!Sajnos az orom melle kell a szomorusag is!Jo ilyenkor egy ilyen hely!
ReplyDeleteMinden reggel jövök ide feltöltődni...:) köszönöm.
ReplyDeleteDrága Márta! Nekem nincsen ilyen dombom,de mivel a város szélén lakunk,aminek most már nagyon örülök, csak egy kicsit kell menni és elémterül a nyílt szántóföld, hátrébb kis dombok...Szép,amikor belepi a köd...Ezt szeretem....
ReplyDeleteA második fotód csodás, a többi pedig nagyon kedves!!!!
Óh, de jó ez! Isten-élmény?
ReplyDeletehuh, a második kép valóban egy istenélménnyel ér fel! :)
ReplyDeletebalról az első lámpás a tejes dobozból fabrikált lámpa?? Jó lett!!:)
Köszönöm, hogy írtatok :)
ReplyDeleteÉva, tényleg kitűzők, és amúgy virágok, de annyira puha és bolyhos a fonal, hogy inkább fészeknek tűnnek...adventi apróságokat bütykölök a gyerekeknek...
Liv: igen, olyasmi...:)
Hajnalka, igen, az készült tejesdobozból...
szépek a lámpások, meg az ugrándozó kislányod, meg minden :)
ReplyDeleteNagyon jól sikerültek Márton-napra a mécsesek....Csatlakoztatok is az előttetek elhaladó konvojhoz??
ReplyDeleteHajninal olvastam , hogy készültél:))
Üdv. Piroska
Á, nem csatlakoztunk végül...:)
ReplyDeleteÉn is erdő szélén lakom..és külön öröm számomra hogy megtaláltam ezt a blogot..mióta vagy külföldön?..erdélyi vagy?..szomjasan olvasom soraidat..üdv M.Imádom őket...ezt kerestem már régóta,egy ilyen blogot!szenzációs!
ReplyDeleteIgen, Erdélyből származom, éltem Magyarországon, három éve Németországban...Köszönöm a szép szavakat. :)
ReplyDelete