Az egyébként

jól ismerni vélt erdőben új ösvényt tudtak mutatni nekem a gyerekek. A kanyarban apró kápolna, pad, a kőfalon borostyán. Engedtessék meg örökös zöldjét kicsi biztatásnak értelmeznem a reményre nézve, mely szerint a szeretet nem múlik el soha. A minden barátság, szerelem, gyermek születésénél ott ragyogó kíváncsiság, megbecsülés és csodálat későbbi megkopottságában is egyetlen kincsünk a világon. Nem lenne szabad, azt hiszem, ezt elfelejtenünk elhagyatott belső vidékeinken való jártunkban-keltünkben.