Még reggel van, s én már háromszor kísértettem a sorsot, de jó mentségem van rá. Először, mikor a két nagyobbikat levittem autóval az iskolabuszhoz. Jó. Másodjára, mikor visszajöttem és észrevettem, a hátsó ülésen felejtették a bérletüket. Mire visszaautóztam, a busz már elment, úgy látszik, sikerült jegy nélkül is felkérezkedniük, remélem hazafelé is hasonlóképpen. Jó. Harmadjára, mikor később a legkisebbet és barátnőit is elvittem iskolába. Odakint rendületlenül aláhulló hó, szél és csúszós utak. Visszafele az utolsó kanyarban, mikor megfogadtam, hogy ma már csakis gyalog még a világ végére is - semmilyen imádság nem jutott eszembe hirtelen, csak az "Ó jöjj, ó jöjj Immánuel" kezdetű ének. Mire az első strófát eldúdoltam, biztonságban és köszönettel hazaérkeztem.
A Mikulás pedig hozott nekem: két kis fenyőágat, egy Sára által írt alkalomhoz illő versikét, három darab gumicukrot, egy kis vidámra írt-rajzolt papírdarabot és egy pici horgolt terítőbe csomagolt radírt. Nagyon szeretem a Mikulást!
Reggeli utam idevezetett, és megtaláltam a mai ajándékot tőled!:-)
ReplyDeleteDe jókat hozott neked a Mikulás! Olyan meghatóan aranyos dolgokat.
Az az utolsó kanyar tényleg nem semmi,de biztonságban hazaértél. Köszönet érte.
Koszonom az eneket!
ReplyDeleteKöszönöm :)
ReplyDeleteNagyszerűek ezek a kis, adventi naptárba illő bejegyzések! :)
ReplyDeleteKöszönöm.
Igen....Ilyenkor fáj a szívem,hogy kirepültek már a gyerekeim.Most én is írhatnék ilyenekről,de írok másról...:)
ReplyDeleteÉn is hálát adok,hogy még jó úton tegnap hazaértem nyári kerekekkel, s mire 1 óra múlva kidugtam a fejem a házból,már korcsolyapálya volt az út.
Az én Mikulásom cseh fánkot-tarkedlit sütött a magunknak, elsősorban a férjemnek.Én a konyhai örömöt kaptam.:)
Nekem is már előre fáj, hogy néhány év múlva fájni fog, hogy kirepülnek. :) Pedig a konyhai örömöt nem veheti el senkise, sohase. :)
ReplyDelete