Friday, May 13, 2016
egyszer, egy szép napon.
amikor majd véget érnek a szomorú reggelek, s valahol, valaki - szembenézve egy kisírt tekintet-párral a visszapillantó tükörben - szépnek talál egy arcot, ami egyáltalán nem is szép, s mikor majd gyöngéden számba veszik az összes elütött, ismeretlen kismacskát az utak közepén, majd akkor fogom én is megbocsátani magamnak, hogy nem tudtam itt lenni soha semmi más, csupán csak tovasuhanó tanúja az értelmetlen fájdalomnak.
E mondat egy nem tul vidam reggel szuletett, - lattam, amint egy gazdi eppem felfedezi, hogy elutottek a cicajat, s en nem allhattam meg vigasztalni, suhantam tovabb es belefajdult a szivem - szoval a munkaban irtam le gondolkodas nelkul, ugy erzem, az ilyen mondatok is fontosak...s meg lattam egy rigot is, ahogy szomoruan alldogalt az esoben :)
ReplyDeleteEz tényleg szomorú és fájdalmas hangvételűre sikeredett! De kellenek az ilyen mondatok is! Fontosak!
ReplyDelete... Csiksomlyón vagyunk mi most, pár óra és kezdődik a szentmise kint a Kis- Somyló és Nagy- Somlyó közti nyeregben... Hátha majd egyszer Te is eljösz kis családoddal erre a zarándoklatra...szeretettel gondolok Rád itt ezen a szent helyen...
Koszonom! Meg emlekszem, ket evvel ezelott imadkoztal is ertem ott, azt is koszonom, meg mindig...
ReplyDeleteTiszta szívemből tettem és teszem mindig...
Deletemilyen jó, hogy leírtad a kommentárját is, mert nem értettem volna meg a poszt mondatát,
ReplyDeleteés nagyon jól kifejezi a fotó is, szeretem ezeket a fekete színeket, és bár szomorú, ugyanúgy az élethez tartozónak érzem
csak itt merem leírni:
ReplyDeleteláttam egy madarat, kék szárnyú kis szarka
csuromvizes volt, a trolifordulóban állt az úttest közepén az esőben ... a járdán egy idős hölgy nézte , megálltam, azt hittem először a hölgy madara,
de csak azt nézte, hogy nem tud felszállni (talán még túl fiatal madár volt, odasodródott, ahova nem kellett volna...egy pillanat töredéke alatt az villant be, hogy miért nem repül el, jön egy troli, éreznie kell, repüljön,
de a troli már ott is volt!, nagy dübörgő monstrum a pici szarka testéhez képest, tapsolni akartam egyet, hogy felriasszam,
az első kerék kikerülte, a remény még ott lüktetett köztünk, hogy megússza,
de a nagy troli kanyarodott, és a következő kerék lenyomta a szárnyát, villanásnyi idő sem volt a harmadik kerék érkezéséig...
csak azt tudtam tenni, hogy a hölgyet megszólítottam, de jött a villamosom, felugrottam
...még láttam az ablakból, hogy a kezébe temeti az arcát a hölgy , és láttam: a következő troli is arra megy
Jo, hogy leirtad. Eletem egyik legfontosabb mondatat Visky Andras fogalmazta meg: "nemcsak az elo, hanem az alahullt verebecskek is szamon vannak tartva."
ReplyDeleteKatalin és a Te történeted is nagyon szomorú.Tudnak fájni nagyon az ilyenek.
ReplyDeleteMegvigasztalodunk, ha elmondhatjuk valakinek.
ReplyDeleteÉn is elmondanám, ahogy most azt is leírom itt, hogy sokszor az utolsó pillanatban repülnek el a madarak, futnak el a macskák... Ilyenkor mindig felszisszenek.
ReplyDeleteDe jó ez a Visky András mondat. Elteszem én is.
ReplyDeleteMindig vannak alkotásaid, melyek megragadnak bennem: Hópelyhekben ülő cica, esőben ázó rigó...
ReplyDeleteNekem is szomorú volt a reggel, az embernek nem nevezhető szomszéd lőtt le légpuskával egy barázdabillegetőt... a kertembe hullott... tenyerembe vettem, de már nem lehetett tenni semmit... a tenyeremben állt meg pici testének pihegése... a fiókái várhatják szegénykét... remélem, a többi nálam fészkelő madár szerencsésebb lesz.
ReplyDeleteÉn is sokszor ezt érzem magamban... Köszönöm, hogy ilyen gyönyörűen leírtad, ami úgy fáj!
ReplyDeleteEn koszonom a visszajelzest...
ReplyDelete♥
ReplyDelete