Az óramű.

Ma is voltunk sétálni. Legkedvesebb célpont a temető. Nézegetjük, van-e ott még hely, égnek-e az emlékezés mécsesei, gondozzák-e a sírokat. Beszélgetünk az életről, a régi időkről, a közelgő tavaszról. Megnézzük, nyílnak-e már a nárciszok a templom tövében. 
Naponta többször átállítani a ritmust, a szavaimét, a mozdulataimét, a lépteimét, a szívem dobogásáét, lassítani rajtuk, hozzáigazítani valakiéhez, akinek az órája, úgy tűnik, egy teljesen más óramű szerint működik, mint az enyém, mindezt valamilyen, akármiyen közös tevékenység kedvéért - nem azt mondom, hogy mindig könnyű, és azt sem, mert nem lenne igaz, hogy természetesen, magától jön.
Viszont tény, hogy átformál valamit bennem. Tesz valamit velem. Valami jót.