Teljesen véletlenül elfogadtam egy 100 napos kihívásra szóló meghívást. Mikor tegnap reggel munka előtt még gyorsan bevásároltam, megláttam a nyomtatópapír mellett a polcon egy csomag kartoték kártyát. Nem tudtam ellenállni. Megvettem, majd utána láttam, hogy száz darabos.
Ennyi. Ez volt a meghívás. Mert nincs is szebb, hívogatóbb egy-egy darab üres papírnál.
Minden nap csak egy dolgot szeretnék leírni, rajzolni: az előző nap egy akármilyen apró, szép emlékét. Azért az előző napit, utólag, mert nem szeretnék minden nap történetekre vadászni, egyszerűen csak élni szeretnék a jelenben. A blogvilágban a nyár köztudottan uborkaszezonnak számít, kicsit talán ez ellen is harcolok. (Az "uborkaszezon" szó főleg a sajtónyelvben használt kifejezés, arra utal, hogy eseménytelen időszakokban az újságírók lényegtelen hírek felnagyításával próbálják fenntartani a közönség figyelmét.) Igazából csak azt szeretném, hogy - bár az összes többi nyár eddig egy adott ponton véget ért - az idei ne érjen véget. Maradjon meg örökre, legalább az emlékeimben.
Jöjjön tehát az első történet, .
"2022.06.14. - 7 óra 16 perc.
Reggel, ahogy kiléptem a balkonra egy csésze kávéval, láttam, hogy zuhog az eső. Olyan volt, mint egy heves zokogás. Nem lehetett látni a tájat, még a szemközti házat is alig, de nem a szokásos reggeli köd miatt, hanem mert egy felhőben voltunk. Apró felhődarabkák lebegtek el a szemem előtt. Odakint a dróton éppen elázott a két adagnyi kiterített, tegnap estére már megszáradt ruha. Csak néhány percre jöttem be a konyhába, s mire visszaértem, már nem esett. Kitisztult a táj, felderengett a nap. Kihajolva a korláton láttam, a felhő már az utca végén jár."
Ó! <3
ReplyDeleteNagyon szép.
ReplyDeleteL
Érdekes kihívás !És milyen fura időjárás !
ReplyDeleteEz de jó! Persze rendszeresen naplót írók előnyben vannak. És milyen jó lesz visszaolvasni télen, hogy mi is történt nyáron! Jut eszembe:
ReplyDeleteNemes Nagy Ágnes: Nyári rajz
Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.
Nemrégiben Édesanyám egyik könyvében, az ő keze írásával bukkantam rá. Nagyon meghatott, hogy tudom, mit látott, amikor a verset lemásolta ...
Márta, tegnap, mikor ezt olvastam, még épp 200 nap volt hátra az évből, a tegnapival együtt. Elgondolkodtam, hogy még mennyi minden lehetséges. Akár meglátni ezekben a hátralévő napokban - az évből még több, mint a fele hátravan - a szépet, a jót. Megvan benne a lehetőség, a remény.
ReplyDeleteÉs ez egy jólesős gondolat volt.
😊
Deleteitt is itt a gyűrűs, de ekkor még nem tűnt fel...
ReplyDelete