Az asztalomon van - egy hozzá képest túlméretezett vázában - egyetlen szál százszorszép. A kert egyik rejtett sarkában virágzott önmagának, önmagában. Bemenekítettük a viharok elől.
Nem egyedi eset. A minap láttam az idősek otthona előtt is lent a faluban egy vékony fácskát, tele volt virágokkal. Esélye sincs megőrizni, gyümölccsé érlelni őket.
Nem tudom elképzelni ennél kedvesebb megjelenítését annak, hogyan lehetne, kellene ellenállni a pesszimizmus és félelem késztetésének.
Itt van ez a kis virág az asztalomon és arra emlékeztet: senki sem túl kevés ahhoz, hogy szavak nélkül is hordozzon valami fényt. Szavak nélkül, mert nem sok értelmét látom szavakkal megpróbálni meggyőzni bárkit is arról, hogy ne legyen már olyan rosszkedvű, gyanakvó, hitetlen. Ezt megélni kellene valahogy, megtestesíteni, engedni magunkat lesajnálni az oktalan vágy miatt, hogy ilyen hideg, viharos időszakokban is, mint a mostaniak, virágozni szeretnénk.
Emberként megélni nehezebb ezt a szezonon kívűli szépséget. És könnyebb is. Mert néha csak annyit jelent, hogy képes vagyok csendben lenni, amikor olyan jól esne valamilyen félresikerült dolog mentén kapcsolódni valakihez - nincs ugye mások hibáinak kibeszélésénél hálásabb téma. Néha csak annyit jelent, hogy hazajövök valamilyen rendezvényről, és tudatosan, minden figyelmességemet összeszedve valami jót mondok róla s az ott jelen levő emberekről. Ilyen gyakorlati apróságokat jelent, következetesen és tudatosan megélve, mert míg a virág s a fa természetesen virágzik, az embernek erőfeszítéseket kell tennie. Az a kis szünet, mielőtt reagálunk valamire, igazi belső munka eredménye, majd az őszinte - és valószínűleg magányosabb - út választása is az. Egyáltalán, már az is mekkora erőt jelent, ha megadjuk magunknak a választás lehetőségét s nem csak haladunk ellenállás nélkül, a többséggel.
Nem igazán szerettem Elif Shafak nemrég kiolvasott, Die vierzig Geheimnisse der Liebe című könyvét. Pontosabban, egészében nem szerettem igazán, de nagyon sok részletében igen. Az egyik ilyen részlet a szeretet negyven titkának egyikét tárta fel a következőképpen: a világ egy hóborította hegy, ami a saját hangodat visszhangozza. Bármit is mondasz, jót vagy rosszat, az valamikor, valamilyen módon visszatér hozzád. Ezért minden csak rosszabb lesz, ha valakiről, aki nem jót gondol rólad, te is rosszat gondolsz és terjesztesz. Beszélj inkább jót róla negyven napon és éjszakán át. S a negyvenedik nap végére más lesz a világ, mert te magad lettél legbelül más.
Az asztalom egy csodálatos hely. A legkülönfélébb, látszólag nem összillő dolgok találkoznak rajta: egy virág, egy könyv, egy ötlet. S amikor egy idő után szóba elegyednek, ilyen szép késztetések, történetek születnek meg bennem.
De sok minden benne van az írásodban, ami felkeltette a figyelmem, és átgondolásukra is ösztönöz.
ReplyDeleteHogyan lehet ellenállni, a pesszimizmus és a félelem késztetésének? A szavakkal való meggyőzés olykor értelmetlen és eredménytelen használata. Mások kibeszélésének kerülése, és hogy ez megvalósulhasson, inkább önmagunkon dolgozni, erőfeszítéseket tenni, és inkább jót mondani az illetőről. Az őszinteség választása, ha ennek következménye a véleményünk elmondása után a magány is lehet. Nem haladunk ellenállás nélkül a többséggel.
Aztán itt van Elif Shafak könyve is. A világ a saját hangodat visszhangozza, a jó vagy rossz véleményed valamiről vagy valakiről, visszatér hozzád. Ha valaki rosszat gondol rólad, ne viszonozd te is ezt irányába szintén rosszal.
Bennünk vannak azok a gondolatok, feldolgozatlan tapasztalatok, melyeket te itt elénk tártál, és ezért az írásodért ( is) csak köszönetet mondhatok.
Tanulok, gondolkodom, próbálom felülről is nézni a a dolgaimat, melyek egybe csengenek az általad itt leírtakkal. Mert szembe kell nézni magunkkal is, és a szavak nélkül is a fényt hordozni, melynek megvalósítása a fejlődésünk egyik fontos állomása.
Köszönöm Éva ✨
DeleteKedves Márta!
ReplyDeleteKöszönöm! ♥️
Ölellek, Anikó
🍂🫶
DeleteIgen vagy nem. Jó vagy rossz. Nem bírok langyos lenni, ha valamiben nem találok jót, azt rossznak nevezem. A dolgok szépítése nem az én világom. Rajongok a szépért, elviselem a szépséghibákat, de a csúf, nem tetsző szépnek nevezésére képtelen vagyok.
ReplyDeleteEz dicséretes tulajdonság, én sokkal óvatosabb vagyok, mint te. :)
DeleteAz emberekkel kapcsolatban is így érzel? Hogy valaki vagy jó vagy rossz?
Ez a részlet egyébként talán nem arról szólt, hogy jónak nevezzék valamit ami rossz, hanem hogy ne rosszal fizessék a rosszért. Áldást mondják az ellenségeimre. Jót mondják ott, ahol valaki rosszat kíván nekem, vagy kifejezetten csak a rosszat veszi észre bennem.
nevezzEk
DeletefizessEk
(telefonon pötyögök, átíródnak a szavak)
Kedves Márta!
ReplyDelete"Beszélj inkább jót róla..." ezt ragadtam ki az írásából. Nem mindig cselekszem így, de holnaptól másképp lesz. Köszönöm. 🌺
🍂✨
DeleteElgondolkodtató. Ha valami rossz ér nem igyekszem rosszal viszonozni, de... Az esélyek száma nem végtelen. Arról írtam, hogy ha valamit rossznak ítélek, vagy úgy élek meg nem keresgélem benne a jót. Tudatosan használom tanulásra, hogy okuljak belőle, hogy kerüljem. Az emberek szintjén - találkoztam életem során nagyon jó emberekkel, s találkoztam gonoszokkal. Ha valaki tudatosan ártó szándékkal közeledik felém, afelé nem tartom a másik orcámat is.
ReplyDelete🧡
Delete