Inkább nem

folytatom ezt a számozgatást. Fárasztó nézni hányasnál is tartok, meg hát nem is vagyok éppen az a számozgatós típus. Itt úgyis olyasmiket osztok meg, ami kicsit úgy érdekes a mindennapokban és nem akarok mindenhez állandóan számot rendelni.

Most viszont szakad meg a szívem magam miatt: izomlázam van. Megint elkezdtem futni ugyanis. Mikor ma lélekszakadva és elázva hazaértem, a szomszédasszony épp porszívózott a lépcsőházban és nem is értette, miért kínzom magam ennyire, mikor úgyis olyan sovány vagyok. Hát azért, mert nem a súlyommal vannak problémáim, hanem a lelkemmel és mindenféle képzelt betegségekkel, de a gyötrelmeimet általában nem itt szoktam ecsetelni ugye.
A futás pedig mindenre jó és hasznos, nem beszélve arról, hogy a múlt év őszén elmaradt 10 km-es távot idén azért szeretném megcsinálni, bár ki tudja. Mindig is szerettem elérhetetlen célokat magam elé képzelni.

Nem emlékszem, mutattam-e vajon már a futóútvonalamat, ha igen, nézzétek el nekem, hogy most még egyszer...ezt még az ősszel fényképeztem.