Tuesday, December 21, 2010
21.
Éhesek voltunk tegnap zongoraóra után, szabad is volt mindkét asztal a pláza péksüteményesénél, volt almás táska is, ráadásul pénzünk is rá, meg hát különben is. Az üvegfal kedélyes kis elkerített sarkot biztosított a hatalmas tömeg ajándékok után való rohangálása közepette. Egyébként nem szeretem a közhelyeket. Inkább arra szoktam gondolni, a tömeg egyes emberekből áll, pont olyanokból, mint én, mindegyik embernek van valakije akinek valami szépet szeretne venni, akihez hazamegy egy fáradt nap után egy otthonos lakásba, s ha így nézem, nem bosszantó a kavalkád, még az sem, hogy ilyenkor szinte lehetetlen parkolóhelyet találni. Mert cserébe szabad asztalt meg igen, amelynél békés szívvel lehet kicsit megpihenni, s ez nemcsak pont olyan mint egy hétköznapi ünnep, ez már maga a közelgő Ünnep.
Milyen igazad van! Bár már jó lenne azzal a tudattal sütni a sütit, hogy nem kell többet leszaladni vásárolni karácsonyig :)
ReplyDeleteEn most azon gondolkodom , hogy meg harom nap van hatra, de remelem nem fogsz lemondani errol a jo szokasodrol hogy mindennap, gyonyoruseget okozz nekunk irasaiddal, meg semmivel sem alabbvalobb megorokitett pillanatokkal.
ReplyDeleteOlyan jo ez a gondolatmeneted.En sem szeretem a sokadalmat, de ezutan igy fogom nezni:egyenenkent.
This comment has been removed by the author.
ReplyDelete...nem is oly rég kezdtelek olvasgatni :) s annyira örvendezek mindig, amikor betévedek :):) Köszönöm!
ReplyDeletep.s. az utolsó kép ugye az a bizonyos soha ki nem nyitó boltocska ablakáról készült?...
Mindig jól esik olvasni a bejegyzéseid, de ez különösen tetszett. Olyan kedves volt ez a gondolatmenet. :) Köszönöm neked.
ReplyDeleteNagyon-nagyon szeretem olvasni a minden-napra valódat! Köszönöm!
ReplyDeleteHajnalka, igen, ez az a bolt. :)
ReplyDeleteKöszönöm, hogy írtatok.