Az utcában lakó gyerekek hamar észrevették, hogy új lakók érkeztek. Egy adott pillanatban mind a négyen itt álltak az ajtónk előtt, három fiúcska és egy kislány, addig mind álldogáltak, míg Anna véletlenül ki nem nyitotta az ajtót. Azon nyomban be is csukta, annyira megszeppent a díszes kompániától. Ez így ment egy darabig, nyitották-csukták az ajtót, attól függően, mikor melyik volt a nagyobb: a szeppentség vagy a kíváncsiság. Gondoltam, nem szólok bele. 'Szeretnénk megismerni titeket' - mondták szép érthetetlen nyelvjárásban a bajor gyerekek. Erre már csak kimerészkedtek a mi lánykáink is. Azóta délutánonként már heten kergetőznek, görkorcsolyáznak, vagy csak úgy üldögélnek az utcán.
(Az egyetlen bajor cica pedig, akit ismerek, azt képzeli: az ágyneműket csakis a móka, játék és kacagás kedvéért teregetem ki. Igaza van.)
Hihetetlen, hogy a gyerekek milyen könnyedén megtalálják a közös hangot! :D
ReplyDeleteezt olyan aranyosan mondtad el :)
ReplyDeleteSokszor azt kivanom barcsak a felnottek is ilyen konnyeden baratkoznanak...
ReplyDeleteRemelem tetszik nektek az uj helyen.
tökéletes:)
ReplyDeleteCsupa öröm, hogy minden nap mesélsz!
ReplyDeleteAz meg pláne, hogy az ember elégedettséget hall ki a soraidból!
:-)
Én is azt vélem kiérezni a soraidból,hogy itt ,az új helyen megkönnyebbültél valamiféle nyomás alól.Boldogabb vagy....:)
ReplyDeleteez nagyon kedves volt...
ReplyDeleteó, újra gyakrabban! alig merem elhinni!
ReplyDeleteigen, minden puha párna is azért jött erre a világra, hogy a macskának legyen min lustálkodnia!
édes gyerekek a nagy szívükkel!!
csordulásos történet ez!
:) mint egy filmet magam elott latoma jelenetet, elkezpelem a kis bajor gyerekeket :)
ReplyDelete