A végtelenségbe nyúló átmeneti időszakomat, - ami mellesleg szinte felemésztett,- a vége felé már olyannak vizionáltam, mint sok párhuzamos egyenest, melyek bármennyire is vágyódnak találkozni, mégsem metszik soha egymást, mert az ellentmond az Euklideszi geometria törvényeinek.
(Múlt év őszén volt néhány olyan hetem ugyanis, mikor minden szabad időmet a Bolyai-féle geometria sikertelen magam elé való képzelésével töltöttem.)
Egymást a végtelenben metsző párhuzamosok márpedig vannak. Kell hogy legyenek, egyrészt mert úgy sokkal szebb a világ, másrészt mert itt vagyok például én is, mint valaki, aki megérkezett.
Semmi nélkül a semmiben, ugyanakkor csordultig telve a mindenségben.
(A geometria szabad. Mindenki úgy értelmezi a saját életére, ahogy akarja.)
Itt ültem néhány percet a gép előtt, azon gondolkodva, hogyan fejezzem ki azt, hogy örülök a megérkezésednek. Talán az a legegyszerűbb, ha azt mondom:örvendek :)
ReplyDeleteEz hosszú volt, örülök, hogy megérkeztél.
ReplyDeleteIsten hozott :)!
ReplyDeleteNem szeretem az átmeneti időszakokat. Egyszerűen nem megy.
ReplyDeleteÉn is vártalak, és közölni akarom ezt veled.
az van bennem, hogy ezeken a mondatokopn fogok ma gondolkodni, hogy a geometria szabad--- meg hogy semmi nélkül a semmiben és csordultig a mindenségben... ez nagyon szép... és hogy örülök h látom a mondataidat, meg hogy ezek a fényképek is nagyon szépek... meg hogy végülis az egész élet egy átmenet, ami felemész és felépít egyben.
ReplyDelete