Ha kedd, akkor...

felkiáltással előkotortam tegnap a fiók mélyéről azt a tíz eurós virágutalványt, amit még Bärbel küldött ajándékba, mert feltétlenül szerettem volna, hogy ezen a kedden, mikor Anna születésnapja is van, igazán szép csokor virág legyen az asztalon. Beautózván a városba, a virágüzlet utcájának keresése során becsülettel oda is-vissza is eltévedvén, két egyszerücske gondolattal lettem gazdagabb: legalább olyan boldog vagyok egy virágkertészetben, mint amilyen a könyvesboltokban szoktam volt lenni, s hogy hiába annyira drága, a virág mégis ingyenes: mindig azé, aki éppen gyönyörködik benne. Ez utóbbit, közvetlenül a vasárnapi  "A játék fontosabb, mint a játékos." mondat után úgy írtam be a Hemingway-füzetembe, hogy: "Az is gazdagít, ami nem lehet az enyém (az a sok-sok virág, ó, amit nem hozhattam haza...)".
(A házifeladat marad ugyanaz - egyrészt hosszú darab, másrészt olyan ügyes vagyok, hogy a tanárnő szeretné újból hallani, a nagy művészeket is vissza szokták tapsolni, nem? - s legalább lesz időm azt is kigondolni, hogyan oldható fel a nem túl hosszú ujjaim s az egyszerre megszólaltatandó, egymástól távoli billentyűk közötti egész biztosan nem feloldhatatlan ellentét...)