Sunday, September 23, 2012
Fél órát,
azaz harminc percnyi csendet kértem a vasárnapi ebéd és a vasárnapi séta közötti keskeny idősávban, hogy nyugodtan megigyam a kávémat és nyugodtan leírjak egy-két mondatot, de mivel ebből húsz percet végül is a házifeladatom gyakorlásával töltöttem, természetesen elfelejtettem, milyen semmi fontosat is akartam leírni, a kávét pedig alighogy megkóstoltam, már menni kellett. Egy hölgy betartja a határidőket. Főleg egy olyan jó társaságban, mint a miénk, s melynek tagjait engedtessék meg itt és most felsorolnom: a három jány, a két nyúl, a Mici és én.
Aranyosak vagytok Marta!Ezt a nyulsetat en is ajanlom majd unokaimnak!
ReplyDelete?Lehet ezt így csinálni?:)
ReplyDeleteAnnának megmutatom, ha késő délután hazaér...biztosan kihozatja a jámbor sárgát:)
...van úgy, hogy írni vágyik az ember, s mire odakerül...minden más fontosabbá válik, hogy azután legyen, miről írni. Örülök képeidnek, az élménynek:)
Aranyos egy csapat!:-)
ReplyDeleteMinden apró kis történetet úgy tudsz leírni, hogy úgy érzem megtaláltam aznapra a belső békém.
Mint Beatrix Potter meséiben.:)♥ Köszönöm!!!!!
ReplyDeleteA nyúlsétát én is ajánlani fogom ! Eszembe nem jutott volna!
Ó,milyen elvarázsolt helyen éltek!!!!!!!!
:)) az első képre emlékszem, egy véletlenül felfedezett házikó,
ReplyDeletegyönyörű táj,
és fantasztikus mesecsalád:)))))
visszalapoztam 2012 július 17-ről emlékszem a házikóra:)))))
ReplyDeleteannyira szeretek a blogodba lenni, mert megerősít abban a hitemben, hogy az élet szép, és olyan szép, amilyenné tesszük
Egérfiókával mi van?
ReplyDelete2 nyuszi már? én 1nél lemaradtam v mi a szösz :D nagyon jó kis társaság!! :)
ReplyDeleteIgen-igen, két nyúl, díszes kompánia...:)
ReplyDeleteÉn is el voltam képedve, hogy van már nyuszi-póráz is, de van, bár az érintettek szívből utálják.
Éva, az egérke a harmadik nap estéjén az örök vadászmezőkre távozott, volt sírás-rívás.
Várható volt az örök vadászmező... Nekünk felnőtteknek igen, mert tudjuk, hogy működik( hogy nem működik) az ilyen kis egérke. Na, de a gyerekek?
ReplyDeleteGondolom, hogy volt sírás-rívás, de akkor is lett volna, ha nem fogadjátok örökbe.
Plusz a lelkiismeretfurdalással is párosult volna a bánat. Ha el kellett mennie a kis egérnek, akkor már inkább így.
:) de jó!
ReplyDeleteOlyan jó pofik vagytok.Nyúlacskákat sétáltatni!Cuki!
ReplyDeleteés a macska is megy veletek az erdőbe? nem semmi.
ReplyDeleteÚgy sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni mikor itthon voltatok :(