Sunday, September 23, 2012

Fél órát,

azaz harminc percnyi csendet kértem a vasárnapi ebéd és a vasárnapi séta közötti keskeny idősávban, hogy nyugodtan megigyam a kávémat és nyugodtan leírjak egy-két mondatot, de mivel ebből húsz percet végül is a házifeladatom gyakorlásával töltöttem, természetesen elfelejtettem, milyen semmi fontosat is akartam leírni, a kávét pedig alighogy megkóstoltam, már menni kellett. Egy hölgy betartja a határidőket. Főleg egy olyan jó társaságban, mint a miénk, s melynek tagjait engedtessék meg itt és most felsorolnom: a három jány, a két nyúl, a Mici és én.


13 comments:

  1. Aranyosak vagytok Marta!Ezt a nyulsetat en is ajanlom majd unokaimnak!

    ReplyDelete
  2. ?Lehet ezt így csinálni?:)
    Annának megmutatom, ha késő délután hazaér...biztosan kihozatja a jámbor sárgát:)

    ...van úgy, hogy írni vágyik az ember, s mire odakerül...minden más fontosabbá válik, hogy azután legyen, miről írni. Örülök képeidnek, az élménynek:)

    ReplyDelete
  3. Aranyos egy csapat!:-)
    Minden apró kis történetet úgy tudsz leírni, hogy úgy érzem megtaláltam aznapra a belső békém.

    ReplyDelete
  4. Mint Beatrix Potter meséiben.:)♥ Köszönöm!!!!!
    A nyúlsétát én is ajánlani fogom ! Eszembe nem jutott volna!
    Ó,milyen elvarázsolt helyen éltek!!!!!!!!

    ReplyDelete
  5. :)) az első képre emlékszem, egy véletlenül felfedezett házikó,
    gyönyörű táj,
    és fantasztikus mesecsalád:)))))

    ReplyDelete
  6. visszalapoztam 2012 július 17-ről emlékszem a házikóra:)))))


    annyira szeretek a blogodba lenni, mert megerősít abban a hitemben, hogy az élet szép, és olyan szép, amilyenné tesszük

    ReplyDelete
  7. 2 nyuszi már? én 1nél lemaradtam v mi a szösz :D nagyon jó kis társaság!! :)

    ReplyDelete
  8. Igen-igen, két nyúl, díszes kompánia...:)

    Én is el voltam képedve, hogy van már nyuszi-póráz is, de van, bár az érintettek szívből utálják.

    Éva, az egérke a harmadik nap estéjén az örök vadászmezőkre távozott, volt sírás-rívás.

    ReplyDelete
  9. Várható volt az örök vadászmező... Nekünk felnőtteknek igen, mert tudjuk, hogy működik( hogy nem működik) az ilyen kis egérke. Na, de a gyerekek?
    Gondolom, hogy volt sírás-rívás, de akkor is lett volna, ha nem fogadjátok örökbe.
    Plusz a lelkiismeretfurdalással is párosult volna a bánat. Ha el kellett mennie a kis egérnek, akkor már inkább így.

    ReplyDelete
  10. Olyan jó pofik vagytok.Nyúlacskákat sétáltatni!Cuki!

    ReplyDelete
  11. és a macska is megy veletek az erdőbe? nem semmi.
    Úgy sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni mikor itthon voltatok :(

    ReplyDelete