Saturday, January 12, 2013

Én ugyan

 túl gyáva voltam  némi egészséges önkritika gyakorlásával, s minden kérésnek következetesen ellenállva - mert makacs vagyok, mint egy szamár - nem zenéltem ma este a tanuló-koncerten.
Helyette hajtogattam egy pici pöttyös borítékot, s egy piros cetlire írtam egy rövid üzenetet -
Tanjanak, az Életnek, a Fennvalónak:
Thank You for the Music...


dátum:

4 comments:

  1. KatalinJanuary 13, 2013 at 8:06 AM

    gratulálok a lányaid bátorságához!:)))

    ReplyDelete
  2. VRJúliaJanuary 13, 2013 at 9:45 AM

    Hallgatni, meghallgatni- akár a zenét is- tudni kell...:)
    S ha majd a nagy pillanat eljön, akkor majd mások hallgatják, amikor leütöd a billentyűt.
    Szeretettel, J.

    ReplyDelete
  3. alizJanuary 13, 2013 at 8:17 PM

    a lányom sokáig és remekül zongorázott (csellózott is, meg furulyázott, zenét is szerzett,éekelt) fel is vették zongora szakra a konzervatóriumba, de azért el se kezdte... azt hiszem szerepet játszott benne, hogy nem akart izgulni a fellépésein (ami eleinte nem is volt, csak fokozatosan jött elő.) én is hegedültem, sót jártam is 2 évig konziba. De én is abbahagytam,(az érettségi évében, igaz), s főleg hasoinló okok miatt. Nehéz megbirokózni a lámpalázzal. Kisgyerekkorban ez még nincs.
    Azért a napokban jó volt hallgatni , hogy milyen szépen és tisztán újra énekelt - böcsődalt, a kisfiának!:)(én meg, emlékszem, hegedültem neki, és milyen elbűvölten nézte közbe az ujjaimat a húrtartón:)
    a zene mindenféle formájában - kincs, valóban. És tényleg, ha csak hallgatjuk is, vagy - ha nem is nyilvánosság előtt - de játsszuk.

    ReplyDelete
  4. mártaJanuary 14, 2013 at 11:25 AM

    Köszönöm szépen!

    ReplyDelete