Minden nap,

-mondom hébe-hóba fejcsóválva magamnak, - sokkal több képet készítek, mint amennyire a világnak szüksége van. Szavak és képek, mik boldogan lebegnek ég és föld között, mindig ugyanazon téma mentén, végtelen sok variációban...
Hat éve írom ezt a blogot.
( S boldog vagyok, hogy van ilyen. Hogy az olvashatja, aki akarja, hogy ez remélem nem tolakodás, nem zavarok talán vele senkit, s nem kell fákat kivágni miattam, de mégis írhatok, és olvashatok, és adok, és kapok.)

Közben:
Idebent apró szívességeket készítek a rendberakott fonalakból, az újfent magával ragadó horgolás szeretetétől hajtva. Egyetlen szabályhoz tartom magam: nem vásárolok új fonalakat, új gombokat, s a szakadt nadrágokat sem dobom ki addig, míg a valamelyik kisasszony el nem dönti, szeretni fogja-e a felújított ruhadarabot. Szeretek foltozni. Sok szakadt nadrág van, mert zajlik az élet, de az úgy van jól, ha a gyerekeknek nem a ruháikra-való-vigyázás a legfőbb gondjuk.

Odakint pedig gyönyörű hó van, s a valamelyik erdő valamelyik tisztásán van egy ház, benne lakik egy nyugdíjas erdész a feleségével. Szeretnek szóba állni a túrázókkal, s aki kíváncsi rá, annak elmesélik, hogy ez az erdő a legszebb a környéken. Én elhiszem nekik, az egész életüket ott élték le.
Aki a saját életében éli le az életét, természetesen azt látja a környéken a legeslegszebbnek.