Már elmúlt éjfél, s inkább most írom meg a holnapi bejegyzést, ami persze már a mai. Odakint havazik, a reggeli tea termoszban, a kávé alatt csak be kell gyújtani, hogy hajnalban kissé magamhoz térjek, mielőtt beautózunk a városba a legidősebb kisasszonnyal. Sítáborba utazik ugyanis. Az ő kedvéért, nehogy lemaradjon a nagy eseményről, már ma délután feldíszítettük a karácsonyfát.
És aztán istentiszteletre megyünk, s ha képes leszek kevésbé repedt fazék hangot megszólaltatni, délután elmegyek énekelni az adventi koncertre. S ha nem tudok elmenni énekelni, elmegyek nézőnek. S ha nem tudok elmenni sehova se, semminek se, a szívemben fogom énekelni a legutóbb tanult karácsonyi dalt ( a 16. perctől):
Sweet is the song the angels sing,
guiding us into the light.
No mather what, we're not alone,
a star is shining tonight.
Van akinek szüksége van a szimbólumokra, nekem mindenképpen. Én szeretem a hagyományokat, a díszeket, a sok kis égőt, amint kigyúlnak a szürkület beálltával. S bár néha nagyon megnehezíti az életünket, szeretem ezt az elrejtett életet, hogy itt nem érzékelni a nagyvárosok ünnep előtti tumultusát. Mind több gyertyák gyújtunk meg, ma már a harmadikat. A fény legyőzi a sötétséget. Az élet legyőzi a halált. S történjék bármi: nem vagyunk egyedül.
nekem is,
ReplyDeleteés tudom,
történjék bármi...
Mikor jön vissza a legidősebb kisasszony?
ReplyDelete:)Éppen kérdezni akartam,hogy nálatok is előbb díszítítek a Karácsonyfát? Sok helyen úgy látom.
ReplyDeleteAnnyira szeretném újra megnézni a Kisasszonyok filmet.:)Volt egy jelenet benne, ami most is tanított engem: adni másoknak akkor is,ha nekünk kevesebb marad.Mert az is elég lesz.
Éva, egy hétig lesz távol.
ReplyDeleteMamm, igen, hamarabb díszítjük, de mindenki másképp csinálja. A Kisasszonyokat eddig mindig megnéztük karácsonykor, de mivel nincs meg dvd-n, idén elmarad. Túl szigorúak lettek a német törvények.