Egyébként pedig figyelni a legkisebbre.
Mittudomén:
fagyoskodva toporogni, kicsavarni időnként a havazástól átázott sapkámat, integetni, gyönyörködni benne, büszkének lenni rá, fényképezni, szükség és kívánság esetén új síkártyát venni, beülni valahova együtt teázni - ha már ő is átfagyott, ilyesmi.
Szerethetővé és aktív jelenlétté vált egy kis időre a szemlélődésre való hajlam bennem, ami oly sokszor kirekeszt valami igazán jóból, amiben - nekem úgy tűnik - rajtam kivűl mindenki más boldogul.
Szép nap volt.
Hasonlóan járnék én is télen egy síelős helyen. Nekem is erősségem a szemlélődés, szerintem ellennék akár egy napot is így!:-)
ReplyDeleteén még csak ki sem próbáltam még a síelést:)) de valahogy nem is nagyon kívánom
ReplyDeleteén kipróbáltam,de rájööttem hogy nem nekem találták ki:) :)
ReplyDelete(egy négy gyerekes,nem túl fiatal balatoni anyuka)
mármint a síelést(ez lemaradt az előbbi bejegyzésemből,bocsi)
ReplyDeleteSielés helyett évekkel korábban az erdőbe vetettem be magam.Most már nem biztos,hogy merném.senki nem találna rám,csak a kutya.:)
ReplyDeleteÉdes a kicsi lány.:)
a síelés szupi, nagyon nagyon szupi,
ReplyDeletea várakozás hóesésben nem az,
TE EGY HŐS VAGY!!
imádom azt a utolsó képet: annyira picilány és annyira nagy a hó:))***
ReplyDeleteMindenki olyan jól szórakozik, a család többi része már kék, meg fekete pályán száguld, egyszerűen muszáj megtanulnom nekem is. Nyilván nekem is vannak lábaim, de nagyon félek. A félelmet kellene legyőzni...
ReplyDelete