A nap, a nap, lassan erőre kap. Remény, remény ragyog az ág hegyén.*
Gyönyörű fokföldi ibolyáim egymás után borulnak virágba, ha csak szerényen egyetlen virágnyira is.
Teszi mindenki a maga dolgát.
Ha csak annyit, hogy legyen boldog, ha már semmi különösebb oka a boldogtalanságra,
akkor hát annyit.
*Kányádi Sándor: Ne félj!
szenzációsan gyönyörűek ezek a fotóid, nem tudok mást mondani, annyira szépek
ReplyDeleteSzépek, bizony!
ReplyDeleteBizony!
ReplyDeleteSzépséges, napsütötte képek és szavak, Márta! :-)
ReplyDeleteHmmm, éppen készülőben voltam írni 2 cserép fokföldi ibolyámról( egy itthon, egy munkahelyen), mikor megláttam a te írásod és a képeid.
ReplyDeleteMegint tudtál adni nekem, mindig többnek érzem magam, ha itt jártam. Töltekezem!
Gyönyörűűűűűűűek az ibolyáid!!! Én most várom, hogy megjelenjen az első bimbó, egyetlen fokföldi ibolyámon :)
ReplyDeleteVan jópár barátom. De egy ilyen, mint te, még hiányzik:) Nagyon
ReplyDeletenagyon finomak ezek a fotók!
ReplyDeleteRégebben a munkahelyemen csodálatos ibolyáim voltak.Itthon valami oknál fogva sorra elpusztultak. Feladtam, évek óta nincs. Képeid most felbuzdítottak, újra fogok próbálkozni. Köszönöm!!!
ReplyDeleteDe jó!
ReplyDeleteKöszönöm nektek!
Jöttem írni a síelős, szép bejegyzésekre, de nem találom őket.
ReplyDeleteEszembe juttattad az én salzburgi emlékeimet is!:-)
Nekem nem tetszettek annyira, kicsit átírtam őket, de csak most értem rá. Mesélj a te salzburgi emlékeidről. :) Mindig csak átsuhanunk rajta, pedig napokig el tudnék ott bóklászni...
ReplyDelete