Nem mintha az ellenkezője lenne a legfőbb cél, de - mikor szép csendben rájövök, gondtalan nem leszek én már soha, akkor, én úgy hiszem és úgy tudom: elkezdek felnőni ahhoz a valakihez, aki lehetek. S nézem a tíz éves diplomaosztó találkozó - amire újfent nem tudtam elmenni - fotóit, de nem hiszem el, mindenkinek mennyire fáradt az arca. Tükörbe nézek, hát látom, az enyém is az. A fáradtságon túl azért merem hinni, hogy ragyogunk, hogy szépek és erősek vagyunk, sokkal szebbek mint gondolnánk, mert az igazi szépséget ki kell érdemelni, - s aki nem fél szeretettel odaállni a neki szánt drága teher hordozásához, az már kiérdemelte, vagy már elkezdte kiérdemelni.
Megint adtál mint mindig.
ReplyDeleteAz erdő és minden gyönyörű, olyan igazi meseerdő, sötét és rejtekadó.
Belenéztem a tükörbe, amit erről írhatnék, azt nem is írom le... :-D De azért biztosan van sejtésed!!!
Még annyit: jó a fényképezőgép, és te is beletanulsz a használatába.
ReplyDeleteGyonygyszem:foleg az,hogy aki nem fel......
ReplyDeletete sosem leszel gondtalan, hanem mindig gondos :)
ReplyDelete)az én örömömre...is...:)))
már megint ez a meseerdő :)
ReplyDeleteköszönöm a láttatást