S láttam egyszer három rigót is, amint épp hogy leszállván egy-egy ágra, épp hogy kicsit hintázván, már - mint a gondolataim, drága, csupaszív jószándékaim - repültek is el, szálltak is tova, mintha soha ott sem lettek volna.
Pedig ott voltak.
Én láttam, és el is meséltem: fűnek, fának.
S a gondolataim is, füstbe ment jószándékaim is mind-mind itt voltak,
csak hát annyi, hogy
nem látta, nem számolta, nem mesélte el őket senki.
de , igen, TUDJUK, hogy vannak :))))
ReplyDeletepont olyan vagy nekem, mint a kismadár:)))
: annyira szeretném, ha többet lennél, mintha a rigót, akarnám a zsebembe tenni, vagy legalábbis valamiféle mindig elővehető helyen a közelemben tudni,
de elszáll,
röptében is gyönyörködtetően,
és a trillázása! hát ahhoz nem is kell látnom,
tudtam, hogy kevesebbet fogsz tudni írni-olvasni, mégis úgy hiányzol, valahogy más blogok elkopnak, megszűnnek, kiürülnek, a tied nekem a remény
ReplyDeletehogy lehet így is,
érdemes
A tegnap került a kezembe az a Weimaros képeslap, ami a legeslegelső ajándék volt Tőled! El is érzékenyultem! Köszönöm, hogy vagy és naponta, hetente adod az " igét" ami táplál, erőt ad, segít a hétköznapokban...
ReplyDeleteTovábbi szép vasárnapot kívánok!
Köszönöm nektek!
ReplyDeleteMeses minden
ReplyDelete