Úgysem fogom elárulni, mitől tört darabokra egyik földszinti ajtónk üvege így, az adventi csend, gyertyafény s várakozás kellős közepén, de tény, hogy darabokra tört.
A szemmel egészen jól látható káron túl - mit némi zsebpénzlevonás árán tulajdonképpen jóvá lehet tenni - jobban érdekel a szívek mélyén levő, s hogy ki fogja a becsapkodott ajtók után szétrepkedő láthatatlan szilánkokat összeszedegetni mégiscsak.
Hát mi. Mi szedjük össze. Ajándék mivoltunk nem szűnik meg csupán attól, mert összetörünk néha ezt-azt. Belefér. Passt schon.
Én akkor is csak téged akarlak.
Mint ahogy van ez a nyuszi, kivel tényleg csak a baj van, már évek óta. Beteges, harapós, barátságtalan.
Mégis. Az enyém.
S mert az enyém, szeretem.
Nehéz ez az adventem. A kalendáriumod viszont idén is nagy öröm.
ReplyDeleteannyi láthatatlan üvegcserepet hordozunk a szívünkben, de jó, hogy nem kell még többet, remélem, nem sérült meg senki, és hamar elfelejthető/javítható....vagy legalábbis, úgy emlékké szelídül, hogy 50 év múlva azt mondjátok majd, "emlékszel? mikor 15-ben az üvegcserepeket szedegettük?, hej, ha most is olyan jó szemem lenne, mint akkor volt....és olyan nagy szívem":)))))))))))
ReplyDeletede jó, hogy írsz idei adventben is :)
ReplyDeleteOlvasom!
ReplyDelete