valamire.
Ha a férjemnek nem jut eszébe, vagy nincs ideje, vagy bezárnak már a boltok, mire hazaindul,vagyvagyvagy, akkor nem baj.
Veszek én majd magamnak virágot.
S mikor hazaérünk, odamegyek, mutatom boldogan a bokrétám, majd búgó hangon azt mondom, hogy
köszönöm, édes.
(Hiszen ha eszébe jutott volna, vagy ideje lett volna, vagy a boltok, mire hazaindul, be nem zártak volna, meg tudta volna-e állni, hogy ne hozzon nekem rózsaszín tulipánt így télvíz idején?
Na ugye. )
Igen, Márta! A női leleményességnek nincsen határa...
ReplyDeleteÉs mi nők úgy vagyunk beállítva, hogy a lelkünk - szemünk többször is szeret virágot kapni, mint ahányszor a férjeknek eszükbe jut adni ( pl. Születés - és névnapra :D )
Gyönyörű ez a tulipáncsokor!!!
ReplyDeleteMagamtól magamnak...
ReplyDeleteEz már nekem is eszembe jutott néhányszor.
De!
Inkább kinézek az ablakom és figyelem hogyan nyújtózkodnak a hóvirágok.
Íme, az ötletek ötlete! :-) Egyébként meg nem tudta volna megállni, ha van rá lehetősége.
ReplyDeleteanyukám (egyébként özvegyasszony volt:( minden alkalommal hozott a piacról virágot is... azért is,hogy lefesse
ReplyDeleteJót mosolygok...én is rájöttem már erre :-). Azt hiszem, ugyan meg még nem valósítottam, de látván ezt a gyönyörű csokrot, igazán kedvet kaptam.
ReplyDelete(És mennyivel jobb, mintha számon kérnénk tőlük azt, ami nekik nem annyira evidens, még ha ezerszer utalunk is rá )
Bizony. :-)
ReplyDeleteha eszébe jutott volna, akkor ő nő volna
ReplyDeletecsodálatos gondolat! köszönöm :)
ReplyDeletelillácska
Na ugye! <3
ReplyDelete