Friday, May 6, 2016

Ma reggel,

ahogy autóztam be a városba, le kellett fékeznem, s az utánam haladó kocsisor ugyancsak, mert egy kicsi feketerigó akart mindenáron átjutni az út másik oldalára, de mivel elfelejtette, hogy tud repülni, inkább csak a pálcikalábain iparkodott nagy lélekszakadva.
Mintha magamat láttam volna.
Még a pálcikaláb is stimmel.

dátum:

6 comments:

  1. KatalinMay 6, 2016 at 8:27 PM

    nagyon szeretem, amikor nem kell rohannod, és nincs túl sok fárasztó dolgod, és jut időd megosztani ilyesmiket, jut időd macskát nézni, és rigót látni, sőt lefesteni, ezek nagyon nagyon fontos részei az életnek ♥
    (imádom a festékkészleted, mi is szoktunk kedvet kapni ecsetet ragadni

    ReplyDelete
  2. VRJúliaMay 7, 2016 at 8:57 AM

    Ismétlem magam: tudod, hogy nekünk is ilyen van.Hogy csak nekünk lehet ilyen :)))
    És hogy a gyökerek...ugye milyen fontosak?
    Örömmel voltam itt!

    ReplyDelete
  3. KatalinMay 7, 2016 at 9:48 AM

    még mindig az inaló pálcikalábak-on röhögök
    :DDDDDDD

    ReplyDelete
  4. KatalinMay 7, 2016 at 12:23 PM

    http://kaposvarmost.hu/blog/bejegyzesek/2014/05/12/a-varosi-rigo_11409.html

    :)

    ReplyDelete
  5. aarkusMay 8, 2016 at 10:41 AM

    Cuki az énképed, Márta! :-) A feketerigók nálunk nagy kedvencek, teli velük a balatoni kert.

    ReplyDelete
  6. alizMay 18, 2016 at 1:17 PM

    én is folytón fekeeterigókat látok újabban...

    ReplyDelete