egyszer volt, hol nem volt, múlt szombaton történt.
a Bob, der Streuner-t (Bob, az utcamacska) terveztük megnézni, mert csak. olvastuk a könyvet. és szeretjük a macskákat.
épp induláskor ért haza az ügyeletből a ház ura, hát jött ő is. ami azért jó, mert csak. és mert késésben voltunk, s odaérve legalább elküldhettük őt megvenni a jegyeket, míg mi, a három lány és jómagam, elmentünk kissé felfrissíteni magunkat.
ő szépen el is mondta, hány felnőtt- és hány gyerekjegyet kér, majd a következőképpen zajlott a társalgás:
...csend...
- elnézést, uram, de mégis melyik előadásra kéri a jegyeket?
- öööö, hűha...nem tudom...megvan...azt hiszem, Bobnak hívják a főszereplőt...azt hiszem, az valami kutyaféle...
- hát Bob tényleg van, csak hogy az egy macska!
de akkor már meg is érkeztünk mi, a három lány és jómagam, frissen, illatosan és lobogó hajjal, s a kedves pénztárosfiú nem is kérdezett már többet semmit.