A saját,

szokásos reggeli sietésemből, már kabátban-sálban és táskával a vállamon fordultam vissza, hogy készítsek még gyorsan egy uborkás-sajtos szendvicset, odatettem a hátizsákjára, hogy biztosan észrevegye, majd, mivel őt magát sehol sem találtam, elköszönés nélkül voltam kénytelen elindulni, hogy aztán a ház előtt lássam, nem tűnt el, ott van, ő is épp a saját, szokásos reggeli sietéséből lépett ki, hogy eltakarítsa a havat az autómról ahelyett, hogy mondjuk szendvicset készítene magának - mindezt annak a hétköznapi, csendes, a másik javát a magáénál fontosabbnak tartó szeretetnek a nevében, amiről ritkán szólnak a rádióban a dalok, nem nagyon írnak az újságokon a címlapok, ami csak úgy van, mint útszélen az apró virágok, s olyannyira feltűnés nélküli, hogy én is csak így estére vettem észre,  mennyire szép.