Utak.

Néha eltévedünk az egymáshoz vezető utakon. Nem értjük egymást, vagy ha igen, akkor félre. Néha nem oda érkezünk, ahova elindultunk.
Az utak bonyolultak, és nincs térkép. Behavazódnak, benövi őket a gaz, elfelejtődnek, járhatatlanná válnak, egyirányúvá, zsákutcává vagy inkább autópályához hasonlóvá ebben a rohanó világban, száguldozik el egymás mellett a sok magányos autós.

Mikor a jelen pillanat túl fájdalmas és zavaros ahhoz, hogy itt akarjunk időzni, a múltban keresünk járható ösvényt. A régi időkről kérdezek, hímzésekről, emlékekről. Őszintén tanulni akarok. Elővesszük az összes kézimunkát, nem először, nem is utoljára. Mert amikor ezek készültek, még minden fényes volt, és érthető. Ezért ha a jelenben eltévedünk, oda megyünk vissza, reményt meríteni a jövőhöz.

Hiszek az utakban. Hogy előbb-utóbb hazatalálunk. Egyszer megérkezünk. A hó tavasszal elolvad, az irányok még megváltozhatnak, s az autópályák mentén levő benzinkútaknál megpihenve talán lesz kivel majd meginni egy csésze kávét.

Aki a saját szívében békére talál, az a környezetében is létrehozza előbb-utóbb. Megtalálja a módját. Megtalálja az utat, s ha mégsem, saját maga tapossa ki - a szépség, a szeretet és elismerés útjait.