minden nap olyan könyvekből is olvasni néhány oldalt, melyek számomra igazán nehezek. Amelyekről már előre tudom, hogy nem fogom érteni őket úgysem teljesen. Augustinus Bekenntnisse, Alexander Schmemann Eucharistie - Sakrament des Gottesreichs - most éppen ezek vannak kéznél, németül. Nem frusztrál. Nem zavar, hogy csak félig-meddig értem, még ha kivételesen minden szónak tudom a pontos jelentését, akkor is.
Abból, hogy ezen a vidéken élek, ahol olyan dialektust használnak az emberek, hogy - bár megtanultam a nyelvet, és elég jól beszélem is - a társaságbeli beszélgetéseknek a negyven százalékát, ha értem, megtanultam annyivel elboldogulni, amennyim van. Amennyit megértek. A többit kitalálom, elképzelem, még egyszer megkérdezem. Vagy egyszerűen csak mosolyogok, ha már végképp reménytelen a helyzet.
Hogy ember vagyok, véges idővel és lehetőségekkel, korlátozott adottságokkal, adott intelligencia hányadossal, helyhez és időhöz kötött léttel - nem tart vissza attól, hogy a végtelen után vágyakozzam. Hogy egy kicsit mindig ácsingózzak valami után, ami számomra tulajdonképpen elérhetetlen, valami után, ami több, mint én, amit én nem értek és nem is érthetek.
Attól még, hogy a földön állok - még figyelhetem a csillagokat.
Ottlik Géza: Csillagszórók az éjszakák
ReplyDeleteÉpp' a múltkor gondolkodtam el arról, milyen nehéz megérteni az "egy-nyelven-beszélők"-nek egymást. Nem is gondoltam, hogy mekkora nehézség lehet, ha nem is nyelvazaonosak, - még ha egy nyelvterületen is kommunikálnak (elképedtem, hányféle nyelvjárása van a német nyelvnek is (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9met_nyelv), és képzelem, milyen embertpróbáló nehéz lehet érteni a nem anyanyelvűeknek. Azt tapasztalom, hogy anyanyelvemen is sokféle nyelvjárás van, de többé-kevésbé érteni vélem...
ReplyDeletenekem azt az a nehéz megfejtenem, hogy amikor mondanak valamit az mit jelent pontosan a mondónak és miért mondja, miért úgy mondja, mit akar üzenni vele