Reggel a kertben.

Húsvétra tele lett szépséggel a kert. Fürtös gyöngyike, ibolya, aranyeső, boglárkacserje, kankalin, primula, tulipán, jácint, nárcisz virágzik ott is, ahova már rég elfelejtettem, hogy bármikor is virághagymát ültettem volna.
A ház előtti lebetonozott terület repedéseiben  itt-ott pitypang nyílik. A férjem, aki már amiatt is képes lenne lemondani a kertben a fákról, hogy ne zavarják a fűnyírásban - házasságunkban talán az egyetlen igazán komoly konfliktusforrás! - direkt felhívta rájuk a figyelmemet: csakis az én kedvemért hagyta meg őket. Mert tudja, hogy szeretem őket. Ahogy a repedéseket is, otthonát a szélfútta virágmagvaknak.
Szóval a pitypang. Este becsukódik, a reggeli fény legelső csókjára kinyílik. Angol nyelvterületen kiérdemelte "fairy clock" becenevet: tündérek zsebórája. Gyönyörű színe van, mint a napsugárnak. Félreértik, átnéznek rajta, gaznövényként irtják csak azért, mert túl sok van belőle s mert igénytelen. Bárhol megél. Ugyanezt én függetlenségnek, szabad szellemnek, kitartó életszeretetnek értelmezem. Minden porcikája szép is, hasznos is. A virágzás előtti fiatal levelekből saláta készíthető. Gyökere megpárolva, szárítva és megőrölve kávépótlóként használható. A belőle készített teának vízhajtó, méregtelenítő, étvágyfokozó, koleszterinszintcsökkentő hatása van.
Elnyílás után kicsi felhővé válik. Egyetlen fuvalattal messze viszi önmagát, a gondolatokat, a kívánságokat. Az álmokat.
Megtanít nézni. Szerető, gyengéd szemmel nézni a világot.
Megtanít látni. A különlegest a mindennapiban, a kiválót a hétköznapiban, a csodát az ajtóm előtt.