Becsületkassza.

 

A szomszéd faluban lakik egy kerámiaművész házaspár, aki a kapu elé rendezi el az általuk készített vázákat, bögréket, tányérokat. Kiírták a kapura, hogy Kasse des Vertrauens. Becsületkassza, vagy a szó szerinti, sokkal szebb kifejezés szerint: a bizalom kasszája. A tárgyakon rajta van a fair ár is, amit a postaládába lehet bedobni. Időnként elmegyek és vásárolok valamit. Tegnap a vendégeink kedvéért álltunk meg nézelődni. 

 

Ma reggel koránra állítottam be az ébresztőórát, de - egy/több előttem álló feladat miatt - jóval hamarabb, kicsit szorongva ébredek. A szorongás és az izgatottság érzései nagyon hasonlóak, de a kettő közötti különbség ég és föld. Mindkettőben benne van a bizonytalanság. Csak a szorongás valami rosszal számol, az izgatottság pedig valami széppel, jóval. 

Ülök az asztalnál, kinézek a csendes, ködös tájra, s megdolgozom az érzéseimmel. Talán ez a lehető legnehezebb munka a világon.

 

Mindent, ami vagyok, mindenemet, ami van, kiteszem egy képzeletbeli, de nagyon is valóságos kapu elé. A kontroll nem az én kezeimben van. Én csak annyit tehetek, hogy bár tudván-tudva, rossz vége is lehet, mégis, újra és újra kiteszem a szívemet mindazért ami fontos és amiben hiszek.  

A kapura pedig kiírom, hogy a bizalom kasszája.