Képeslap a Loch Lomond partjáról.

Szeretettel üdvözöllek a Loch Lomond környékéről, a skót vadon egyik legelrejtettebb pontjáról. Majdnem egy egész napig elérhetetlennek lenni - nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Itt nincsenek boltok, emberek, tévé, rádió, internet vagy telefonhálózat. Csend van és mi. Plusz millió muslica (angolul medgies), akik ellen megtanulni hatékonyan küzdeni túl kevés az idő. 

A szokásos, normális, csendes életmódból, amit folytatok, mint most is, időnként ki-kilépve elképeszt az emberek információktól való függése. Láttam étteremben családokat, párokat egymás mellett a telefonjukba merülve étkezni. Turistákat, akik nem is nézték az előttük levő érdekességet, csak fotózták, a összes lehetséges szögből. Forgalmas utcákon a gyalogosok kilencven százaléka fülhallgatóval, üzeneteket olvasva vagy gépelve.

Magam is érintett vagyok, természetesen, időnként és bizonyos szinten az összes fent említett pontban.

Egy nap a vadonban: csodálatos ez az egyszerűség. 

Egy este, mikor nincsenek üzenetek, képek, lájkok, hírek.

Ami van, az elég. 

Nem jut eszembe, hogy mondják a muslicának angolul, és nem is tudok hirtelen utánanézni. Egy rövid pillanatig szinte fáj. 

Majd rájövök, ennél sokkal fontosabb információk nélkül is boldog vagyok.

Hogy a legtöbb dologra, amire vágyok, vagy amit annyira szeretnék tudni, nincs igazából szükségem. 

Hogy tulajdonképpen csak egy dologra van szükségem. 

S azt nem is veszíthetem el.