Este van, lámpafénynél írok, olvasok.
Eltelt a nap. A szokásos dolgokkal, amiket úgy szeretek.
Reggel leültem, mint mindig, naplót írni és kávézni. A macskák már ismernek, ilyenkor szó nélkül mellém telepednek.
Ágyvetés és mosogatás után elkezdtem dolgozni.
Munka után porszívóztam, felmostam, majd készítettem magamnak egy salátát.
Utána felöltöztem s elindultam, elintézni sorban a postát, a vásárlást, s a könyvtári könyveket a városban.
Két napja halt meg Paul Auster, az ő tiszteletére kivettem a Winterjournalt, amit már hangoskönyv formájában is meghallgattam.
Végül még összehajtogattam három kosárnyi tiszta ruhát, végre.
A nap minden perce, helyzete egy-egy kapu. Nem mindegyiknek szentelek különös figyelmet. De néhánynak igen. Néha. S úgy is lépek át rajtuk, mintha egy ismeretlen, különleges helyre vezetnének. Egy titkos kertbe. Mintha a kapun túl egy utazás várna rám.
Minden olyan pillanatban, amikor képes vagyok úgy nézni egy emberre, feladatra, utcára, házra, könyvre, mintha nem ismerném - mint ahogy nem is ismerhetem, hiszen minden helyzet, ember, feladat más, még ha azt képzelem is, tudok róluk mindent -, minden ilyen szándékos nem-tudásban nagy erő van.
Tele van szépséggel.
S lehetőséggel.
Hogy legalább időnként úgy éljem az életemet, olyan szeretettel és odafigyeléssel, mintha minden nap az utolsó lenne.
Vagy inkább úgy, mintha az első.
Thank you for your nice blog and the beautiful, beautiful photos. I enjoyed it for a moment, here in my chair. The light in your room is lovely. I don't know the writer and his book. 📸📚🪟
ReplyDeleteAritha
Minden nap ünnep: "ma van hátralévő életed első napja". Reni
ReplyDelete