Szóval, ott tartottam, hogy első este a házikóban. Mindenki elhelyezkedett a hálózsákjában, jajgattunk egy sort, hogy milyen kemény a faágy, de azért mélyen hálásak voltunk, hogy belülről hallgathattuk az eső kitartó kopogását. Senkinek se lett volna kedve sátort bontani a licsi-locsiban, vadromantika ide vagy oda. Mikor már végre édes álomba merültem volna, hát hallok valami gyanús kapirgálást a fejünk mellett levő élelmiszeres polcon. Mondom T.nek, hogy nézze meg, mi az. Hát mi más lett volna mint egy kisegér. Utálom az egereket, bár el kell ismerjem, AZ a kisegér ott elég édes volt. A hegyekben az egerek aranyosabbak, mint a városokban. Kissebbfajta ribilliót csaptam, és a fiúk voltak olyan rendesek, hogy furfanggal és bátorsággal elintézték az egér sorsát. Jó, visszafeküdtünk. Mikor megint elaludtam volna, mit hallok megint? Hát megint cic-cin hangokat. Most már kevésbé ribillióztam, és a fiúk megint elintézték az előbbi egér öregapjának is a sorsát. Több egeret nem hallottam, nem is láttam, igaz, attól még lehetett, de én elaludtam. Másnap úgy döntöttünk, nem megyünk sehova, maradunk a jó kis házikóban, mert olyan mostoha időjárás volt. Vágtunk fát, na jó, inkább a fiúk vágták, de én is fűrészeltem na. Egész nap raktuk a tűzet, főztük a levest, a teát, olvasgattunk, beszélgettünk. Ha megöregszem, pont ilyen életre vágyom valahol messze, távol a civilizációtól, csak azért legyen net, meg legyen blog, meg legyetek ti is, és látogassatok meg időnként.
"Óriási érték az, amit megteremtek. Legyen az csak egy jó ház egy jó gazdasággal, állatok, melyeket jól gondozunk, gyermekek, akiket jól nevelünk. Tehát valamit jól csináljunk. Ezer ilyen érték van, de a lényeg az, hogy örömmel és szeretettel éljünk, és valamit létrehozzunk, részt vegyünk a teremtésben. Nagyképűen hangzik, ugye? Isten azért alkotott bennünket a saját képére, hogy alkossunk – gondolom én. Ennyi.” - Polcz Alaine
Sunday, August 12, 2007
Beszámoló pósztocska 2.
Szóval, ott tartottam, hogy első este a házikóban. Mindenki elhelyezkedett a hálózsákjában, jajgattunk egy sort, hogy milyen kemény a faágy, de azért mélyen hálásak voltunk, hogy belülről hallgathattuk az eső kitartó kopogását. Senkinek se lett volna kedve sátort bontani a licsi-locsiban, vadromantika ide vagy oda. Mikor már végre édes álomba merültem volna, hát hallok valami gyanús kapirgálást a fejünk mellett levő élelmiszeres polcon. Mondom T.nek, hogy nézze meg, mi az. Hát mi más lett volna mint egy kisegér. Utálom az egereket, bár el kell ismerjem, AZ a kisegér ott elég édes volt. A hegyekben az egerek aranyosabbak, mint a városokban. Kissebbfajta ribilliót csaptam, és a fiúk voltak olyan rendesek, hogy furfanggal és bátorsággal elintézték az egér sorsát. Jó, visszafeküdtünk. Mikor megint elaludtam volna, mit hallok megint? Hát megint cic-cin hangokat. Most már kevésbé ribillióztam, és a fiúk megint elintézték az előbbi egér öregapjának is a sorsát. Több egeret nem hallottam, nem is láttam, igaz, attól még lehetett, de én elaludtam. Másnap úgy döntöttünk, nem megyünk sehova, maradunk a jó kis házikóban, mert olyan mostoha időjárás volt. Vágtunk fát, na jó, inkább a fiúk vágták, de én is fűrészeltem na. Egész nap raktuk a tűzet, főztük a levest, a teát, olvasgattunk, beszélgettünk. Ha megöregszem, pont ilyen életre vágyom valahol messze, távol a civilizációtól, csak azért legyen net, meg legyen blog, meg legyetek ti is, és látogassatok meg időnként.
No comments:
Post a Comment