A negyedik adventi gyertya meggyújtásán innen, az idei tél első szánkózásán túl - merthogy majdnem elfelejtettem: még nem vagyok túl öreg a szánkózáshoz... - arra gondolok:
Minden egyes gyertya lángja ünnep: a fény legyőzi a sötétséget.
Aki csendre talál a zajban és egy kis békére a viharban, s valami belső fényre is a nagy külső csillogásban: annak igazi kincsei vannak.
Hiányukat elismerni annyi mint kisírt szemekkel letenni néhány megszokott álarcot. A Karácsony fénye sötétben a legszebb. Nem baj, ha kicsi a ragyogás, csak valódi legyen, s meglássa mindenki, akinek igazán szüksége van rá.
Ha a nagybetuket szamolom 6,hogyha viszont figyelembe veszem a kettos pontot,talan csak 5 lenne.Nem talalos kerdes , hanem mondataid szama.Nem sok, s megis micsoda gazdagsag fert bele.Talan az egesz elet lenyege!
ReplyDeleteIgen azok az igazi kincsek.S milyen jo is lenne letenni az alarcokat.
Gyonyoru amit itt leirtal!
Szívből kívánok ünnepi ragyogást, meleg ölelő fényeket, és finom érzéseket
ReplyDeleteszeretettel, Katalin
Azt írod le tömören, amit én is érzek, gondolok, hosszan- de nem találom rá a szavakat!Köszönöm:-)
ReplyDeleteÉn köszönöm..
ReplyDelete