Minden kis elutasítást és válasz nélkül maradt kérést, szóval az ajtókat, melyeknek becsapódása akkor és ott (és mindörökké) nagyon fáj - utólag szelíd biztatásnak látok. Önállóságra tanítanak. A sötét, magányos utakon, melyeken a szívünk legmélyén mindannyiunknak járnunk kell - csak magunk gyújthatunk fényt.
Mindennap gondolok rá, hogy advent az útkészítés ideje, de az Úr sohasem tolakszik: csak oda jön el, ahol nyitott szívvel és fénnyel várják érkezését.
Ma reggel köszönöm, hogy a villany, a gépek s a karácsonyi zenék kikapcsolása után a csend
igazi csend, s az egyetlen mécses lángja az ablakban igazi fény.
Akit várok, itt van velem, nem hagyott el sohasem.
Vannak nem teljesült kéréseim... Az is az volt, hogy olvashassam a kalendáriumodat, és ez megvalósult, ehhez persze te is kellettél.
ReplyDeleteÚgy ülök itt néha, mint a lányok a képen.
Így (hallgatom), olvasom az igaz meséidet.
"Az is az volt..." mármint kérés volt, de szerencsére nem teljesületlen.:-)
ReplyDeleteKörültekintőbb fogalmazással többre mennék, nem kellene utólag magyarázkodnom!:-)))
Köszönöm szépen! :-)
ReplyDeleteValamiért nagyon szeretem olvasni a blogod... megmagyarázhatatlan nyugalom árad szét bennem ha olvaslak... Köszönöm!
ReplyDeleteTe vagy az én csendtáborom.
ReplyDeleteCsodas kep!
ReplyDelete"..csendtáborom.."---"bögre fülébe kapaszkodni..."....♥♥♥♥♥
ReplyDelete:)
ReplyDelete(most olvastam vissza a 11-12-13-at) és ez itt "középen" megríkatott :D ez jó nekem! köszönöm, h olyan IGAZI vagy, h Márta vagy! :)
ReplyDelete