23.

Míg megfő az ebédünk, - spagetti! - hadd köszönjem meg, hogy ebben az évben is elkísértetek az adventi úton, és köszönöm, hogy visszajelzéseitek által nem engedtetek elbátortalanodni. Kicsit betekintve a "kulisszák" mögé: nem írtam meg semmit előre. Minden reggel egyszerűen csak leültem, és reménykedtem, hogy amint minden napra megadatik a kenyér, úgy a szavak sem hagynak cserben. Reménykedtem, hogy amit írok, annak van némi értelme, vagy legalábbis egyszerűen csak szép.

Azért emlegetem a szépséget, mert engem ebben az adventben valahogy teljesen elárasztott...Nemcsak a természet szépsége, vagy a zene, a fények, vagy a gyerekek által fabrikált kis képeslap ( egyszerű, magas tömbházakat rajzoltak és ragasztottak piros papírra, nagyon barátságos lett, Karácsony a városban címet adtam neki...) - ezek is, de ennél sokkal-sokkal több. Ajándék volt mindez nekem.
Susan Sontag szépségről írt esszéjében egy német katona levelét idézi, aki 1942 decemberében őrségben állt az orosz télben:
A legszebb karácsony, amit valaha láttam, teljességgel önzetlen érzésekből áll, és cifra díszektől mentes. Egészen egyedül voltam a hatalmas, csillagos ég alatt, és emlékszem, egy könnycsepp gördült le fagyott arcomon, nem a fájdalom, s nem is az öröm könnye, hanem egy olyan érzésé, melyet maga a nagyszerű élmény fakasztott. (Susan Sontag, Elmélkedés a szépről)

Mára ennyi. Elkészült az ebéd.