Este.

Esténként megöntözöm a kertet. Szeretem hallgatni, ahogy a föld szomjasan szívja magába  a vizet. Majd leülök. Olvastam*, hogy aki nem tudja, hogyan kell imádkozni, az kezdje úgy, hogy minden nap 15 percen át csak ül, nyitott tenyérrel. Mert amúgy mindig van a kezünkben valami. Az enyémben volt ma: telefon, kávéscsésze, toll, könyv, fakanál, kötőtű, mosott ruha, vasaló, felmosórongy, mosogatórongy, porszívó, öntözőkanna. De így este, ha csak 15 percre is, megpróbálok letenni mindent.
Két nyitott tenyerem arra emlékeztet: semmit sem hoztam erre a világra, és nem is fogok elvinni innen semmit.
Ami a két esemény között történik, annak minden perce ajándék.
Átvenni csak szabad lélekkel, a múlandót újra és újra elengedő, kinyújtott kezekkel, nyitott tenyérrel lehet.

*Johannes Hartl: Einfach Gebet