Mielőtt elfújom a gyertyákat...

...szeretném még megköszönni az életet. A mai napot. Voltam végtelenül szomorú, voltam dühös, tehetetlen, frusztrált, imádságban elmélyedve, vitatkoztam, énekeltem, meghallgattam, sírtam, nevettem, mosolyogtam, beszélgettem, voltam csendben, egyedül, tömegben, meghitt baráti társaságban - mindezt egyetlen nap leforgása alatt. Köszönöm a teljességet.
A vacsorára meggyújtott fehér gyertyák majdnem teljesen leégtek. A ma reggel még bimbóba zárkózó pünkösdi rózsák majdnem teljesen kinyíltak. Holnap majd elhullatják a szirmaikat, ezért, miután letakarítottam az asztalt, időt szánok rá, hogy megcsodáljam őket, amíg még lehet. Valamelyik kisasszony mesélte, hogy kémiaórán röpdolgozatot írtak, s ő hamarabb készen lett, mint a többiek. A fennmaradó tíz percet avval töltötte, hogy aprólékosan megfigyelte az ablak előtt álló fa gyönyörű virágzását. Szeretek ilyen fontos dolgokról beszélgetni.
Mielőtt elfújom a gyertyákat, csak szeretném még megköszönni. Az életet. A mai napot. A teljességet. S a kegyelem szépségét - vagy a szépség kegyelmét? -, hogy a fájó gondolatok így estére, mint aláhulló szirmok, mind-mind puhán földet érnek.