Szép volt tegnap egy utazással kezdeni az adventet.
Reggel túl későn ébredtem, csak éppen felöltöztem, főztem termoszba kávét, készítettem egy szendvicset, majd elautóztam a legközelebbi kisváros állomására. A vonat is késett. Leültem a grafittivel borított padra egy kicsit. Körülöttem a földön cigarettacsikkek, egy használatlan tampon, egy használt zsebkendő, egy félig elrágott nápolyszelet. A síneken túl levő kopár fák egyikén egy mókus. Azon túl egy szupermarket ködön is átderengő, kivilágított felirata. Mellettem hátizsákos, álmos, szótlan utasok.
Innen indulok.
A realitás az egyetlen pont, ahonnan el lehet indulni, az egyetlen talaj, amelyben megteremhet a valódi öröm.
Münchenbe tartok. A nagylányommal találkozom. Nem volt könnyű olyan időpontot találni, amikor mindketten ráérünk, de idén is sikerül megtartani a szép adventi hagyományt: mindketten elutazunk Münchenbe és együtt töltünk egy napot. Ilyenkor, csak erre a napra, újból gyermekké válik. Elmegyünk reggelizni. Utána kiválaszthat egy új díszt a karácsonyfájára a vásárban. Keresünk egy múzeumot, ahol még nem jártunk. Vásárolok két egyforma, világítós karácsonyi fejdíszt magunknak, és egész nap így járkálunk, mintha angyalok vagy jéghercegnők lennénk, a városban.
De most még reggel van. Az én vonatom néhány perccel hamarabb érkezik be a főpályaudvarra. Felhívom. Hol vagy? Én már itt vagyok. Ugyanazokat a hangokat hallom kissé tompítva a telefonon keresztül, amit élőben is. Hangosbemondó. Az ütvefúró fülsiketítő hangja a huszonötödik vágány mellett.
Majd egyszer csak megpillantom a tömegben.
Engem keres a szeme.
Hamarosan ő is meglát.
És akkor ő is elindul felém, ölelésre tárva a két karját.







10 comments:
Óóóó, az az első bekezdés, mely tökéletesen visszaadja a kisváros állomásán látottakat és az ottlévő hangulatot is.
A könyvekben is sokszor az ilyen sorokat keresem a cselekményt tartalmazók helyett. Csak a jó megfigyelők, a szemlélődésre is képesek tudnak így látni, majd később a részleteket is leírva az olvasóknak is mindent átadni.
" Én a legaktívabb, legkoncentráltabb emberi tevékenységnek a szemlélődést találom." Pilinszky János
Az örömteli találkozásotoknak én is örülök! Nagyon jó, hogy megosztottad velünk.
Köszönöm szépen 🤗
Hála érte, hogy ismét volt közös napotok! És az a fejdísz....
Valamiért,valahogy az utolsó mondaton elsírtam magam.....talán az én saját távol élő gyerekeimre gondolva,.....meg anyukámra,aki most idősen,betegen fekszik.....köszönöm.
Judith
Köszönöm! 🌲
Igen, sok mosolyt sikerült varázsolni az arcokra 😄
Ó én is folyton könnyezgetek 😅🫶
Én is köszönöm ❄️🎀
tegnap nem tudtam elolvasni a posztodat, mert a lányommal voltam egész nap♥, de most hogy netközelbe értem, és elolvastam pótlólag, annyira boldoggá tett, annyira átérzem (az utolós szavakon elbőgtem magam), valahogy annyira "adventos", hogy TUDOM, hogy van, és TUDOM, hogy TALÁLKOZUNK, de nem azonnal és a "zajok" között is rámlel, és tárt karokkal repül felém...nem is tudtam a könnyeimtől jól megnézni a fotóidat, pedig vidámak és derűsek, ...de az a találkozás nagyon nagy
Köszönöm 🎀✨
Post a Comment