Minden olyan szép! #2

Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.

- Gombák. A férjemnek hirtelen új hobbija lett: a gombák. Tényleg gyönyörűek. A nevük is! Barna érdestinóru, vörös érdestinóru és talán még arany tinóru is volt a zsákmányban. Miután a szakértők - a hozzá hasonló korú srácok itt a szomszédságban - is egyértelműen azt mondták, finom, ehető gombákról van szó, el is készítettem, olivaolajban megsütve, fokhagymával, petrezselyemmel fűszerezve.

- Öltözködés. Erről tervezek egy külön bejegyzést írni, de azt elmondhatom, hogy szerintem ősszel lehet a legszebben öltözködni. Nagy szeretettel vettem elő az Edinburghban vett secondhand tweed zakómat, nagy örömmel a pulóvereket, sálakat. S a gumicsizmámat! Ahogy kinézek az ablakon, a szomszéd ház ajtajában is ott sorakoznak az ott lakó gyerekek gumicsizmái. Lehetetlen ezt látni és nem mosolyogni.

- Színtípus. Éveken át azt hittem, egyértelműen és tisztán a tél színtípusba tartozom. De néhány hónapja a lányom egyik barátnője megállapította, hogy inkább sötét ősz vagyok. Tehát az én színeim a sötét, meleg, gazdag színek. Gesztenyebarna, csokoládébarna, terrakotta, mustársárga, pávakék, sötétzöld és a kedvencem, a szín, amit mindig is ösztönösen választottam ruhavásárláskor: a rozsdavörös. 

- Barátok. Az elmúlt héten kétszer is voltam barátokkal reggelizni, teázni. Egyik alkalommal sem jutott eszembe fotót készíteni. És ez így van jól.

- Könyvek. Miután a nyár folyamán körülbelül két hónapig semmit sem olvastam, lassan visszatért az olvasás öröme az életembe. Két új felfedezettem is van. Jon Fosse könyveit a könyvtárból vettem ki és a szívem legmélyéig megérintenek. Elif Shafak török írónő pedig teljesen új világokat nyit meg előttem. A There are rivers in the sky című új könyve számomra az év könyve, bár igaz, még nincs vége az évnek.

- Blog. El sem tudom mondani, mennyire vártam a szerdát, hogy írhassak ezekről a dolgokról. Hogy mint képeslapokat vagy újságból kivágott fotókat feltűzhessem a hirdetőtáblára, egyszerűen csak azért, mert annyi örömöt adnak. Mert minden, de minden olyan szép!

Őszi séta.

Ma itthonról dolgozom.

Az asztalomon laza rend, amit, ha szigorúbbak lennénk a kelleténél, nevezhetnénk akár laza rendetlenségnek is. Tény: még nem érte el a szintet, amikor tennem kellene ez ügyben bármit is. 

 

Egy normális munkanap délelőttjén sétálni menni az erdőbe, tudom jól, luxus.

Október van, az év legaranylóbb hónapja, még akkor is, amikor, mint ma, szinte földig ér a szürke, esőfelhőktől terhelt ég. 

Előveszem a skót mintás gumicsizmákat, letakarítom róluk az egy év alatt rájuk rakódott port és pókhálókat. 

Majd elindulok. 

Ugyanazon az erdei ösvényen, ahol, ha nagyon óvatosan számolok, akkor is már több ezerszer, és nem, nem tudom megunni, s azt is alig tudom elhinni, milyen szép matt árnyalatokban ragyog rám az őszi fény.  

 

A lépteim alatt sár, tócsák, falevelek, az út mentén elszáradt, összeroskadt növények. A fák között itt-ott letört ágak. Minden szépen, természetesen, laza rendben és rendetlenségben történik, így megyek én is, mint egy festményben, így simulok bele a tájba a lépéseimmel, a kérdéseimmel s ezzel a megmagyarázhatatlan nagylelkűséggel, amit egy ideje másokkal és saját magammal szemben is érzek:

 

amivek küszködünk, amitől búcsúzunk, ami jön, ami megy 

- egyszóval  a m i   v a n -,  

az rendben van.

 

Néha épp annyira nem lehet és nem is kell tenni ellene semmit, mint ahogy az őszi faleveleket sem takarítjuk el az erdei ösvényekről. Nem próbáljuk meg visszarögzíteni őket az ágakra.

Nem siettetjük, de nem is lassítjuk a természetes folyamatot. 

 

A legszebb, legméltóbb pillanatainkban egyszerűen csak jelen vagyunk. Valóban jelen.

Részeivé válunk a tájnak.  

Néha ez az egyetlen, talán a legfontosabb emberi feladat. 

Minden olyan szép! #1

Október elseje. 

A lehető legmegfelelőbb időpont, hogy elkezdjek valami újat itt a blogon. 

Terveim szerint szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amiken gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. És az lesz benne a különleges, hogy nem kell valami mély üzenete legyen, lehet egyszerűen csak az, ami: egy ötlet vagy megjegyzés egy hirdetőtáblán.

 

Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.

 

A "minden olyan szép!" cím története röviden: mikor múlt héten Münchenben jártam, majdnem megvettem egy képeslapot, amin egy Andy Warhol által írt mondat állt. "All is pretty". Végül nem vettem meg, amit már bánok, de helyette megszületett ez a heti rovat, amit addig fogok vezetni, amíg örömömet lelem benne.

 

- Miután néhány hete újból nem lakik gyermek a házban, azzal enyhítettem a hiányt, hogy körülnéztem az itt tárolt ruháik között. Egyébként mindig ők azok, akik, mikor hazajönnek látogatóba, máris körülnéznek a ruhásszekrényemben, hogy aztán biztos kézzel kiválasszák és "kölcsönvegyék" a legkedvesebb ruhadarabjaimat. Most én is viselem az övéket.

 

- Még Münchenben, tehát már majdnem egy hete, vettem  magamnak egy csokor virágot. Itthon kétfelé osztottam, az egyik rész az íróasztalra került, a másik a konyhába. Hihetetlen öröm minden nap cserélni a vizet, visszavágni a szárakat és időt szánni rá, hogy egyszerűen csak gyönyörködjek a szép virágokban.

 

- Megkezdődött a tökszezon. Tegnap a férjemnek vendégei voltak, amolyan férfiösszejövetel, késő estig ültek odakint a tűz körül. Nekem nem kellett készülnöm semmivel, de megleptem őket egy nagy fazék frissen készült, forró töklevessel. Nagy örömöt okozott, először is nekem, talán éppen azért, mert nem volt kötelező elkészíteni.

 

- El sem tudom mondani, milyen rendetlenné tudnak válni időnként a polcok a fürdőszobában. El sem tudom mondani, milyen boldogság, amikor végre eldöntöm, hogy rendbeteszem őket. Mikor elpakolok mindent, amire nincs is szükségem. Mikor újra látom, milyen kevés az, amire valójában szükségem van a szépséghez.

 

- S végül: a frissen ültetett őszi virágok a bejárati ajtó mellett a régi kosárban! Ennyi őszi díszítésre futotta eddig az erőmből. Mindig mosolyra késztet ez a szerény szépség, amikor hazaérkezem. Minden olyan szép!