El Camino, hatodik nap.

Sobreiro - Rubiaes, 25 km.

Ezen a napon elértem a fizikai teljesítőképességem határait. Előre tudtam, hogy - a táv, a hőség és az 500 m szintemelkedés miatt - nehéz lesz, de azt is sejtettem, hogy egyúttal szép is lesz. 

Utólag a szépre sokkal jobban emlékszem. 

Emlékszem az emberekre. Nem mindenkivel beszélgettem, de ahogy egy ember megy, köszön, mosolyog, viselkedik, az szavak nélkül is olyan mások számára, mint egy történet. Sokat ad. Nem kell mindent tudjak róla ahhoz, hogy megérintsen és akármilyen apró módon, de megváltoztassa az életemet. 

Mikor délután megérkeztem a szállásra, ledőltem az ágyamra, és azt hittem, soha többé nem fogok tudni felállni onnan. De egy kis pihenés után lezuhanyoztam, felöltöztem, vettem a könyvet, jegyzetfüzetet és elmentem egy közeli kávézóba. Itt töltöttem az estét.

Azon gondolkodtam, ahány ember, annyiféle ok az elindulásra, és most mindannyian itt megyünk, ki gyorsabban, ki lassan, de aki nem adja fel - vagy nem kell feladnia - útközben, az odaér. 

Felbecsülhetetlen kincs a tudás, hogy egészen nehéz dolgokra is képes vagyok. A saját tempómban. Ilyen lassan, de ilyen kitartóan. Ezzel a testtel és lélekkel, ahol az Istenbe vetett és az egészséges ön-bizalom összeér. Talán most értem meg először, mert ember vagyok és csak azt tudom igazán megérteni, amit átélek, hogy e kettő nem zárja ki egymást, sőt, nem is létezhet egymás nélkül.

Úgy érzem, túl sokszor próbáltam csak elméletileg élni az életemet, de ezek az napi távok, amiket megteszek, ez az egészen reális izomláz, az izzadtság, a szomjúság, a maradék erőm összeszedése az utolsó kilométerek előtt valahogy megfoghatóvá teszi azt, amit csak gondolkodás által képtelen vagyok felfogni. 

Nem kell megtalálnom önmagam, mert hogy nem is veszítettem el soha, csak néha nem hiszem és nem használom azt, ami van. 

Nem akarok más életet. 

Ugyanezt a bátor, kalandos, olvasással, jegyzeteléssel megélt életet szeretném, ami már régóta megvan. 

Gyalogolni szeretnék, bejárni a világtérkép egy-egy területét a legapróbb részleteiben. 

Soha többet nem szeretnék félni a nehéz utaktól, mert ezek egyszersmind a legszebbek is.