El Camino, tizenegyedik nap.

Pontevedra - Caldas de Reis, 21,5 km.

Egy újabb - szobatársak horkolása miatti - kialvatlan éjszaka után reggel esőben indultam tovább. Gyönyörű helyeken vitt az út, de közben mind jobban fájt a talpam, a lábfejem. Mentálisan erősnek éreztem magam, de minden lépés szenvedés volt. Hogy ne vesszen kárba, szavak nélküli imának szántam oda azokért, akik hasonló vesződséggel járják az útjukat az élet valamelyik területén. 

Délután megérkeztem Caldas de Reisbe, és - elképesztő luxus! - foglaltam egy saját szobát, saját fürdőszobával. Zuhanyzás után elmentem egy gyógyszertárba, elmagyaráztam, mi fáj, kaptam rá kenőcsöt. Caldas de Reis nagyon szép, egy a termálforrásairól is híres kisváros. Eleredt az eső, s mivel nem vittem magammal a köpenyemet, betértem egy kávézóba, hogy ne ázzak el. Rendeltem néhány apróságot, majd sikerült megtalálnom talán az egyetlen olyan széket és asztalt a napernyők alatt, ahol viszonylag szárazon ülhettem. Felejthetetlen ennek a percnek a szépsége, otthonossága, az úton elhaladó autók lámpáinak tükröződése a nedves aszfalton.

Mikor már csak szimatolt az eső, elindultam egy rövid sétára, megkerestem az egyik termálforrást és vásároltam sajtot, bagettet, epret és másnapra egy almát.

 

Az út folyamán újból és újból emlékeztettem magam, hogy miért indultam el. Újból és újból visszaterelgettem a szívemet, a szavaimat újrafogalmaztam úgy, hogy kifejezzék a köszönetemet. Este még sokáig olvastam az eléggé sivár, de nekem palotának tűnő szobámban, majd napok óta először alaposan kialudtam magam.